Bemutatkozás
GAIA Sajtószemle
Génpiszka Munkacsoport
Programok,akciók
Kiadványaink
Olvasószoba
Egyéb zöld honlapok, adatbázisok
Keresők: Altavizsla,Heuréka
Szótárak:
|
Felhívás
Abból az alkalomból, hogy az IMF és a Világbank vezető testületei megtartják első 21. száza-di találkozójukat, követeljük, hogy azonnal függesszék fel azt a politikát és gyakorlatot, amely széles körben szegénységet, egyenlőtlenséget és szenvedést okozott a világ népeinek, és káro-sította a természeti környezetet. Ezeket az antidemokratikus intézményeket tartjuk, a WTO-val együtt, felelősnek az igazságtalan világgazdasági rendért. Aláhúzzuk, hogy ezeket az in-tézményeket a gazdag országok kormányai tartják ellenőrzésük alatt és politikáik a nemzetkö-zi pénzügyi magántőkének, a transznacionális nagyvállalatoknak és korrupt tisztviselőknek hoznak hasznot.
Ezt a felhívást a globális igazságosság nevében adjuk közre, szolidaritásunkról biztosítva a globális Dél és a volt szocialista országok népeit, akik egy igazságtalan és imperialista gazda-ságpolitikával szemben a túlélésért és méltóságukért küzdenek. Szolidárisak vagyunk a gaz-dag országok azon millióival is, akik viselik a globalizációs politika terheit, és akiket a déli-ekhez hasonló módon kezelnek.
Csak, ha eltöröljük a nemzetközi pénzügyi intézmények kényszerítő hatalmát, lesznek a kor-mányok felelősek, mindenek előtt, népeik akaratának megvalósításáért. Csak, ha a rendszert, amely a hatalmat, abból a célból, hogy a szegényebbeknek diktáljanak, főleg a leggazdagabb országok kezében összpontosítja, visszájára fordítottuk, lesznek képesek a nemzetek és népek, a kölcsönös tiszteletre és a bolygó, illetve annak lakóinak szükségleteire alapozott - gazdasági és másmilyen - kötelékeket létrehozni. Csak, ha helyreállítottuk a gazdasági fejlődés tisztes-ségét, és a megvesztegetőket és megvesztegetetteket elszámoltattuk, tér vissza az emberek bizalma a közösségeiket érintő döntések iránt. Csak, ha mindenki jóléte, beleértve a legsebez-hetőbb embereket és környezeti rendszereket is, elsőbbséget kap a társaságok hasznával szemben, akkor érhetjük el a valódi fenntartható fejlődést és hozhatunk létre egy igazságos, egyenlő és békés világot, ahol az alapvető emberi jogokat, beleértve a szociális és gazdasági jogokat is tiszteletben tartják.
Mindezt szem előtt tartva, az alábbi követeléseket intézzük azokhoz, akik április 16. és 19. között az IMF és a Világbank félévi találkozóján résztvesznek.
- Az IMF és a Világbank minden feléjük fennálló tartozást engedjenek el! Bármely ezt a célt szolgáló eszközt, az őket birtokló intézmény pozitív nettó tőkéjének és vagyonának terhére kell biztosítani.
- Az IMF és a Világbank azonnal szüntesse meg az alkalmazott megszorító intézkedéseket, úgymint a strukturális kiigazítást és/vagy makrogazdasági "reform"-ot, mint hitelek, köl-csönök és adósságenyhítések feltételeit, amelyek a szegénység és egyenlőtlenség növeke-dését eredményezték! Ez megköveteli a létező programokban rögzített feltételek felfüg-gesztését éppúgy, mint a Kezdeményezés a Súlyosan Eladósodott Országok Megsegítésé-re bármely változatának beszüntetését, amelyeket az adósságenyhítés koncepciója alapján indítottak be.
- Az IMF és a Világbank ismerje be felelősségét a strukturális kiigazítás politikájának ka-tasztrofális hatásaiért azzal, hogy kártérítést fizet a kárvallottaknak. Minden ezt a célt szolgáló eszközt, az őket birtokló intézmény pozitív nettó tőkéjének és vagyonának terhé-re kell biztosítani, és demokratikus mechanizmusokon keresztül kell szétosztani.
- A Világbank-csoport fizessen kártérítést azoknak az embereknek, akiket kitelepítettek, vagy akik más módon kárt szenvedtek nagyszabású világbanki projektek (pl. gátak) miatt, továbbá kártalanítsa azokat az országokat, amelyeket, a világbanki megítélés szerint, ku-darcot vallott gazdasági projektek miatt, visszatérítésre köteleztek. Egy további vizsgálat-nak meg kell állapítania, hogy mely világbanki projektek tekinthetők kudarcnak szociális, kulturális és környezetvédelmi szempontból, amely esetekben megfelelő kártérítést kell fizetni. Minden ezt a célt szolgáló eszközt, az őket birtokló intézmény pozitív nettó tőké-jének és vagyonának terhére kell biztosítani, és demokratikus mechanizmusokon keresztül kell szétosztani.
- A Világbank-csoport azonnal hagyjon fel a tanácsadással és források biztosításával a ma-gánszektor beruházásainak támogatására létrehozott részlegei révén, amelyek a transzna-cionális társasági globalizációval összefüggő olyan célokat szolgálnak, mint a privatizáció és a liberalizáció, továbbá szüntesse be a folyamatban levő magánberuházásokat annak érdekében, hogy a fent említett jóvátételeket finanszírozhassa.
- A Világbank-csoporthoz tartozó, korrupcióra való felbujtásban cinkos, ügynökségeket és magánszemélyeket, valamint az adós országokban élő tettestársaikat felelősségre kell vonni. A felelősök, beleértve az érintett intézményeket is, fizessenek kompenzációt az el-tulajdonított anyagi forrásokért és az okozott kárért.
- A nemzetközi intézmények, úgymint a Világbank-csoport és az IMF, jövőbeli létét, szer-vezetét és politikáját egy demokratikus, közvetlen részvételen alapuló és átlátható folya-mat keretében kell meghatározni. A folyamatnak magában kell foglalnia a leginkább érintett emberek érdekeinek figyelembevételét, és a civil társadalom jelentős szerepválla-lásával kell lezajlania.
A követelések teljesítése feltételezi az érintett intézmények vezetői részéről az alapvető válto-zások szükségességének elfogadását és az eszerint való cselekvést. Elképzelhető, hogy a glo-bális gazdasági és politikai igazságosság megvalósításához ezen intézmények felszámolására lesz szükség.
Azért kívánunk dolgozni, hogy az IMF-et és a Világbankot megfosszuk forrásaitól, azáltal, hogy fellépünk a nekik szánt további állami juttatások ellen és támogatjuk az olyan kampá-nyokat, amelyek a világbanki kötvények bojkottjára szólítanak fel, mindaddig, amíg a fenti követeléseket nem teljesítik.
50 Év Elég Volt Hálózat
50 Years is Enough Network)
Az IMF- és a Világbank ellen tüntettek Washingtonban
Seattle folytatódik -- Április 17., hétfő, fél 5: Szolidaritási demonstráció a Wahingtonban tüntető civil szervezetek mellett.
A NEMZETKÖZI KERESKEDELMI KAMARA - (International Chamber of Commerce - ICC)
világhatalom a kulisszák mögött
A Közép- és Kelet Európai Bankfigyelő Hálózat áprilisi Hírlevele
Seattle, Davos - Fórum az Indexen
© Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület, 2000
|