Tartalom:
ICC KÖZGYŰLÉS BUDAPESTEN - SZERKESZTŐI MEGJEGYZÉS
VILÁGHATALOM A KULISSZÁK MÖGÖTT avagy A NEMZETKÖZI KERESKEDELMI KAMARA (International Chamber of Commerce - ICC)
EGYSÉGBEN AZ ERŐ - ÚJ SZÖVETSÉG KOVÁCSOLÓDIK
ICC kontra társadalmi szervezetek
AZ ICC ÉS A KÖRNYEZET
Forró üzlet - Hogyan húzzunk hasznot az éghajlatváltozásból?
ÖSSZEFOGÁS A FENNMARADÁSÉRT MOZGALOM
Vajon mindenképpen hatalmas megtiszteltetéséként kell-e fogadnunk, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce, ICC) Magyarországot választotta 33. közgyűlése helyszínéül? A multinacionális vállalatok érdekeit képviselő pénzügyi szervezet a Budapesti Kongresszusi Központban május 3-5-ig újra összeül, hogy a világ gazdasági és hatalmi szálait összebogozza.
Mi is felkészültünk erre az alkalomra, hogy kinyilvánítsuk: nem mindenki hisz Magyarországon mindenek felett abban, hogy a gazdasági növekedés valós emberi fejlődést és környezeti biztonságot hoz majd magával. Úgy gondoljuk, közvetlenül is veszélyezteti a demokratikus döntéshozatalt mind helyi, mind pedig világszinten, ha a gazdagság és a ha-talom a nagyvállalatok és az őket képviselő nemzetközi intézmények - mint az ICC - kezében összpontosul.
Nem vagyunk azonban egyedül ezzel az álláspontunkkal. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által hirdetett kereskedelmi és befektetési liberalizáció egyre növekvő ellenzékkel találja magát szembe az egész világon. Ezt a folyamatot jelzi az OECD Többoldalú Befektetési Egyezményének (Multilateral Agreement on Investment - MAI) elsüllyesztése 1998-ban, és a WTO tavaly decemberi seattle-i konferenciájának kudarca az utcai tömegtüntetések közepette.
Annak érdekében, hogy a régi, egyenlőtlen és elnyomó kereskedelmi rendszert a XXI. században egy új, társadalmilag igazságos és fenntartható kereskedelmi keret váltsa fel, a nagyvállalatok politikai hatalmának szabályozására van szükség. Ennek első lépéseként, a kormányoknak meg kell szüntetniük az ICC jelenlegi, kivételezett státuszát, ami lehetővé teszi, hogy befolyásolja a WTO, a G-8, sőt az ENSZ és más nemzetközi szervezetek által szabott politikai irányvonalat.
ICC hírlevelünkkel az alig ismert, de annál befolyásosabb Kamaráról, működéséről, látható stratégiai céljairól, a környezetvédelemmel kapcsolatos álláspontjáról kívánunk hírt adni, de emellett szólunk a lehetséges kiutakat mutató, formálódó és létező közösségi szerveződésekről is.
“Az ICC-ben vállalt tagságon keresztül alakítják a vállalatok a nemzetközi kereskedelmet és befektetést serkentő szabályokat és politikát. Viszonzásul, a vállalatok számíthatnak az ICC szak-értelmére és presztízsére, arra, hogy képviseli az üzleti élet érdekeit, a vállalatok pénzügyeit és működését befolyásoló kormányzatok és nemzetközi intézmények előtt.” (ICC szórólap, 1998 november)
A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) - más néven Üzleti Világ-szervezet - a világ nagyvállalatainak legnagyobb nemzetközi szervezete. A párizsi székhelyű szervezet 1919-ben alakult és több mint 130 országban jó néhány ezer tagot számlál. Noha állításai szerint általában véve a világ üzleti életének képviseletére szerveződött, valójában az ICC-ben meghatározó szerepet játszanak a fejlett országok nemzetekfeletti vállalatai, és a szervezet is ennek megfelelően működik. Az ICC a leghatékonyabb világméretű üzleti szervezet - és a legambiciózusabb is. Az 1990-es évek közepén, Helmut Maucher Nestlé-főnök elnöksége alatt megújulva és modernizálva sike-rült világszinten elérnie azt a kivételezett helyzetet, amelyet az Európai Unió, az Egyesült Államok és Japán ipari érdekcsoportjai élveznek.
Az összes vállalati csoportosulás közül az ICC büszkélkedhet a WTO (Világkereskedelmi Szervezet) titkárságához fűződő legjobb kapcsolatokkal. Emellett az ICC képviselői rendszeresen találkoznak a WTO nagyköveteivel, az üzleti elképzelések és célok bemutatása érdekében. Ricardo Perissich, a Pirelli igazgatótanácsi tagja szerint: "A világszinten működő cégek érdekeit hatékonyan képviseli az ICC az olyan nemzetközi fórumokon, mint a WTO. A számos egytémájú nyomásgyakorló csoportot övező lárma közepette, a nemzetközileg működő szervezeteknek erőteljes hangra van szükségük." Ennek eredményeként, a WTO egyezményei elsősorban a nagy nemzetekfeletti vállalatok érdekeit tükrözik.
Az ICC már 1946 óta az ENSZ hivatalos partnere az üzleti párbeszéd terén. Azóta az ENSZ és az ICC kapcsolata sokszor volt feszült vagy éppen ellenséges. Az elmúlt években azonban az ICC készséges partnerre talált Kofi Annan főtitkár személyében, új és virágzó ENSZ-ICC partnerséget kovácsolva.
A legfejlettebb országok G-8-as csúcstalálkozójának előestéjén a házigazda kormányzat feje mindig találkozik az ICC elnökségével. Az üzleti ajánlások így hatékonyan érnek el a csúcstalálkozó vezetői felé.
| Az ICC tagságának néhány kép-viselője: ABB, Bayer, Coca-Cola, Dow Chemical, Eastman Kodak, Fuji, Glaxo Welcome, Hewlett-Packard, ICI, Kraft Jacobs Suchard, McDonalds, Mitsubishi, Nestlé, Pfizer, Rio Tinto, Shell, Tetra-Pak, Union Bank of Switzerland, Volkswagen, Waste Management, Zeneca. |
Javítottuk kapcsolatunkat és kiterjesztettük azoknak a tevékenységeknek a körét, amelyekben együttműködünk az ENSZ szervezeteivel, így most közelebb állunk azokhoz, mint korábban. Úgy vélem, az ENSZ nyitottabban viszonyul az üzlethez, és átértékeli azt a szerepet, amit az üzlet játszhat az ENSZ működésében." (Stefano Bertasi, ICC központ)
1998 februárjában Kofi Annan, az ENSZ főtitkára elérkezettnek látta az időt, hogy megkezdődjenek az egyeztetések az ENSZ és az üzleti világ között. Nem sok idő elteltével az ICC 25 vezető üzletembere találkozott egy Annan vezette ENSZ delegációval. Az ICC delegáció - amelyben jelen voltak az ipar olyan vezéralakjai, mint a Coca Cola, McDonalds, Rio Tinto Zinc és az Unilever képviselői - örömmel állapította meg, hogy Annan nyitott elképzeléseikre. Az újsütetű szövetségesek megegyeztek a "szoros globális partnerség megerősítésében annak érdekében, hogy az üzlet számára jelentősebb szerepet biztosítsanak a világgazdaságot érintő döntések meghozatalában és ösztönözzék a magánszférát a legkevésbé fejlett országokban".
Üzleti párbeszéd Genfben
A következő fontos lépés az ICC és az Egyesült Nemzetek bimbózó románcában a genfi Üzleti Párbeszéd volt 1998 szeptemberében, amely tömörítette a világ legnagyobb multinacionális vállalatait és befolyásos pénzügyi személyiségeit. "Valós globális keretek kidolgozása a határokon átnyúló befektetések és a világszintű üzleti tevékenységek számára" volt a tárgyalások központi témája Genfben. A globális gazdasági válság, amely Dél-Kelet Ázsiából kiindulva kiterjedt Oroszországra és Latin-Amerikára, komoly aggodalmat keltett a résztvevők körében. Megérezve a kereskedelem és a befektetési szabadságra gyakorolt ellenhatását, az üzleti élet főszereplői nyilvánvalóan attól féltek, hogy a pénzügyi válságon túl az elszabadult globális gazdaságról folyó vita kikerül hatáskörükből, és ellenük fordul.
AZ ENSZ-szel kialakítandó kapcsolat szerves része az ICC stratégiájának, mely során újraformálhatná és megerősíthetné arculatát, és így nagyobb befolyásra tehetne szert. Ez az újraszervezési folyamat 1995-ben kezdődött, amikor Helmut Maucher, a Nestle és az Európai Ipari Kerekasztal korábbi elnöke lett az ICC elnökhelyettese.
Maucher az üzleti körökkel kialakított személyes kapcsolatait használta fel arra, hogy az ipar további vezéregyéniségeit megnyerje az ICC számára. Úgy érezte, hogy az ICC nem rendelkezett elég befolyással a nemzetközi sajtóra, ezért nagyobb hangsúlyt helyezett a média-kapcsolatokra. Ésszerűsítette a szervezet tevékenységét, kapcsolatokat épített ki a döntéshozókkal és ügyelt azok megerősítésére. Ezen belül kiépítette az utakat a legmagasabb szintű ENSZ hivatalnokokhoz. Amellett érvelve, hogy az ipar kivételezett helyzetet érdemel az ENSZ asztalánál, Maucher hangsúlyozta: "A kormányzatoknak meg kell érteniük, hogy az üzleti szféra nem egy újabb csoport, amely nyomást akar rájuk gyakorolni, hanem segíteni akarunk nekik abban, hogy kialakítsák a helyes szabályokat."
Több okra vezethető vissza, hogy az ICC miért akar 'partnerséget' olyan nemzetközi szervezetekkel, mint a WTO, UNCTAD és az ENSZ Főtitkárság. Ezekben a kapcsolatokban benne rejlik annak reménye, hogy irányítás alá vonják a nemzetközi szabályzók kidolgozását, és befolyást szerezhetnek globális szintű szabályalkotó intézményeknél, hogy elérjék az üzleti tervek támogatottságát és a liberalizáció szempontjainak érvényesülését. A globális szabályok felállításától az ICC azt reméli, hogy így kikerülheti a globalizáció negatív következményeit, amelyek kárt okoznak tagjainak.
A legfontosabb kérdés az, hogy az ENSZ miért keresi ilyen buzgón a partnerséget, miután az korábban már ellentmondásosnak bizonyult. Valójában ennek több gyakorlati oka van. Az ICC támogatása segítheti az ENSZ-t, hogy visszanyerje központi pozícióját a globális politikában, ami az utóbbi évek gazdasági globalizációja során a Bretton Woods pénzügyi csoportjainak ellenőrzése alá került. Az ICC-vel való együttműködés továbbá előnyére lehet az ENSZ arculatának, amelyről bizonyos országokban, többek között az Egyesült Államokban a gyenge, tehetetlen bürokrácia képe alakult ki. Végül pedig az ICC már meghálált bizonyos kedvezményeket azáltal, hogy a 1998-as és 1999-es csúcstalálkozón G-8 vezetőktől új pénzügyi forrásokat kért az ENSZ számára.
A Genfi Üzleti Párbeszédet záró sajtótájékoztatón Maucher az újabb ICC ellenes lakossági tüntetések ellen emelt kifogást.
"Ezek a csoportok felismerték, hogy az ICC szervezettebben képviseli az üzleti életet, mióta kapcsolatban áll az ENSZ-szel ... Nehezen dolgozzák fel, hogy az is fontos, amit az üzlet akar." Nem érte be ennyivel, hangoztatta, hogy az NGO-nak átláthatóaknak kellene lenniük. "Honnan van pénzük, és mire vannak egyáltalán? Ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy választ kapjunk, és hogy az NGO-k kövessék a demokratikus eljárásokat, és betartsák a szabályokat ".
Említésre méltó az is, hogy Maucher határozottan különbséget tett 'felelősen viselkedő NGO-k' és 'nyomásgyakorló aktivisták' között. Nyilvánvaló, hogy az ICC jobban tart ezektől a kevésbé körvonalazható, alulról induló mozgalmaktól és mindent elkövet, hogy marginalizálja őket. Amikor 1998 májusában az ICC találkozott Tony Blair-rel, hogy előterjessze javaslatait a G-8 Csúcstalálkozóra, hasonló javaslatot tett bizonyos NGO-k 'kigyom-lálására'. Az ICC G-8-nak szóló nyilatkozata szerint "az ENSZ és más kormányközi szervek számára hasznos lenne olyan szabályok felállítása, amelyek alapján tisztázható volna azoknak a nem-kormányzati szervezeteknek a törvényessége és elszámoltathatósága, amelyek részt vesznek a nyilvános politikai párbeszédben és azt állítják magukról, hogy a civil társadalom jellemző csoportjait és érdekeit képviselik".
A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara az elmúlt években sikeres erőfeszítéseket fejtett ki, hogy elfogadtassa: a világméretű piaci liberalizáció, az önszabályozás és a kormányzati beavatkozás mellőzése fogja elegyengetni az utat a fenntartható fejlődés felé. A "vállalati környezetvédelem" ideológiájának alapjait a nyolcvanas években fektették le, és később az 1992-es a Riói Csúcs előtti időszakban finomították tovább. 1991-ben, az ICC és az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által szervezett Második Nemzetközi Ipari Környezetirányítási Konferencián az ICC megalkotta önkéntes alapú "Üzleti Karta a Fenntartható Fejlődésért" című dokumentumot, amely a környezetileg felelős vállalatok piaci körülmények közötti önszabályozásában láttatja a bolygó megmentésének kulcsát.
Az ICC környezettel kapcsolatos tevékenységét 1990 óta a svájci iparmágnás, Stephan Schmidheiny kezdeményezésére létrejött Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (Business Council for Sustainable Development-BCSD) nevű testülettel karöltve fejti ki.
A Riói Csúcsra való felkészülés folyamatában az ICC és a BCSD sikeresen félresöpörte az ENSZ Multinacionális Vállalati Központját (UNCTC), amely a nemzetek feletti vállalatokra vonatkozó kódex kidolgozásán munkálkodott. A konferencia fő dokumentuma, a Feladatok a XXI. századra egyes fejezeteit eredetileg az UNCTC írta volna, de ezekben végül a "vállalati környezetvédelem" elvei tükröződnek vissza, és az ipar szabályozásának szükségességéről szóló vita lekerült a napirendről. Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy az 1992-es Föld Csúcsot az ipari érdekcsoportok nagyjából-egészéből lenyelték, és a nemzetközi környezetvédelmi egyezményekre és tárgyalásokra gyakorolt befolyásával az ipar sikeresen lelassította a környezet és a fejlődés terén való haladást a kilencvenes évek folyamán.
A Föld Csúcs után az ICC sikeresen megszilárdította kapcsolatait, elsősorban az 1992-es riói egyezmények végrehajtásáért felelős ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsággal (Commission on Sustainable Development - CSD).
Az ICC elérte, hogy a világ legelítélhetőbb vállalatai a fenntartható fejlődés letéteményeseiként szerepelnek, a gazdasági növekedéssel, önszabályozással és szabad piacokkal elérhető környezetvédelem hirdetésével. A legaggasztóbb, hogy az ICC a döntéshozókkal való kivételezett kapcsolatai révén kihúzhatta a fenntartható fejlődésről szóló vita méregfogát, és elkerülte a szokásos üzletmenetet esetleg veszélyeztető intézkedések meghozatalát.
A következő közös "show" az ICC budapesti közgyűlésén lesz, amikor Klaus Töpfer, a UNEP igazgatója 15 jelölt vállalat közül az arra legérdemesebbnek átadja az ICCUNEP Vállalati Környezetvédelmi és -Irányítási Díjat.
| Az ICC vezetősége:
Elnök: Adnan Kassar (a Fransabank libanoni pénzügyi csoport elnök-igazgatója) Alelnök: Richard McCormick (a US Council for International Business, Nemzetközi Üzlet Amerikai Tanácsának elnöke) Előző elnök: Helmut Maucher (a Nestlé elnöke és korábbi igazgatója, az Európai Ipari Kerekasztal korábbi elnöke) Főtitkár: Maria Livanos Cattaui (1996-ig a davosi Világgazdasági Fórum főszervezője) |
A nemzetközi éghajlatváltozási tárgyalások jó példát szolgáltatnak arra, hogy az ipar hogyan húzhat hasznot az ügyesen kijátszott vállalati környezetvédelemből. Az 1997-es kiotói tárgyalások előtt az ICC jobbára a szokásos ipari stratégiát követte: bár nem tagadta az éghajlatváltozás tényét (mint tette azt néhány más érdekcsoport), a Kamara megpróbálta elkerülni a jogilag kötelező érvényű szabályozást, gazdasági katasztrófával, munkanélküliséggel és a versenyképesség csökkenésével érvelve. Emellett azt hangoztatta, hogy az éghajlatváltozás csökkentésére irányuló kötelezettségvállalásnak globálisnak kell lennie, egyaránt vonatkozva a fejlett és fejlődő országokra, valamint hogy a megoldás az iparral való önkéntes megegyezésekben, piaci eszközökben, az atomenergiában és az új technológiák kifejlesztését lehetővé tévő szabad piacban rejlik. A nemzetközi versenyképesség nevében kerülni kell a szén- és energiaadókat és egyéb kötelező intézkedéseket - így végül a vita a technokrata megoldások irányába tolódott el.
Kiotóban az ICC, a BCSD és a Keidanren japán ipari érdekcsoport egy nemzetközi konferenciát szervezett "Üzleti Kezdeményezések az Éghajlatváltozás csökkentésére" címmel. Ennek végkövetkeztetése szerint, ha a környezeti problémák megoldását az iparra hagynák, az az energiahatékonyságot növelő technológiai fejlesztések gyors bevezetését eredményezné. Ennek következtében a Kiotói Jegyzőkönyv, az első kötelező érvényű - bár viszonylag gyenge - jogszabály is három piaci eszközt, más néven "rugalmas mechanizmust" is tartalmaz: a kibocsátás-kereskedelmet, a közös megvalósítást és a tiszta fejlődési mechanizmust.
Ezek segítségével a fejlődő országokban technológia-átadás és támogatás révén megvalósított kibocsátás-csökkentést a vállalatok leírhatják saját "számlájukról".
Az ICC az Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek következő ötödik, 1998-as Buenos Airesi konferenciájába is jelentős energiát fektetett. Két héttel a találkozó előtt az ICC és a BCSD egy harmincfős küldöttséget menesztett a szenegáli Dakarba. A csoport, amelyben többek között a Shell, a Lafarge, a Texaco, a Mobil és a Chevron főemberei vettek részt, 20-nál is több afrikai ország minisztereivel találkozott, és arra próbálta rávenni őket hogy technológiaátadási és befektetési ígéreteik fejében támogassák a "rugalmas mechanizmusokat". Ezen túlmenően az ICC említett partnereivel Buenos Airesben is szervezett egy szemináriumot "Önkéntes Kezdeményezések az Éghajlatváltozásban" címmel. Magán az ENSZ konferencián az ICC vezetésével egy százfős üzleti csoport vett részt. Nyomásuk alatt a Kiotói Jegyzőkönyv végrehaj-tásáról szóló viták zsákutcába jutottak, és a kibocsátás-csökkentési kötelezettségvállalások elégtelenségét még csak nem is érintették. A valós problémák megtárgyalását elhalasztották a hatodik, hágai konferenciára.
A kamatgazdaság, a világméretű pénzhatalom kényszerít a gazdasági növekedésre. A növekedés az ökokatasztrófa felé hajtja a világot.
Annakidején az 1998-as választások után azon gondol-kodtam, hogy Magyarország lakosságának mintegy felét egyik politikai párt sem tudta megszólítani, megnyerni - ezek az emberek el sem mentek szavazni. Nem lustaságból, hanem megfontoltan maradtak otthon.
1999 őszén nyolcan-tízen arról kezdtünk egymással beszélgetni, hogy miért nem vállal egyik politikai párt sem olyan célokat, feladatokat, amelyek a "tartózkodókra" is hatással lehetnének. Nincs olyan párt, amelyik a hasonlóan gondolkodókkal összefogva, az ország függetlenségéért, a földtulajdon megőrzéséért, a világméretű gyarmatosítás (idegen szóval: globali-záció) ellen, hagyományaink, nyel-vünk, egész kultúránk megőrzéséért emelne szót. Tépelődtünk, hogy melyik pártnál lelhetünk nyitott kapukra, de rájöttünk, hogy ilyet nem találunk. (Olyan nem jöhetett szóba, amelyik erőszakot hirdet, gyűlölködő, kirekesztő, idegengyűlölő, vagy amelyiket a pénzhatalom nyilvánvaló módon meg tudja vásárolni.)
Egyetértettünk abban, hogy a listás választási rendszer nem demokratikus és a közvetlen demokrácia érdekében azt el kell törülni. Mindannyian valamiféle harmadik-utas szemléletet képviseltünk, szemben álltunk a pénzhatalommal és Magyarország függetlenségére törekedtünk. Ezek az eszmék szorosan kapcsolódtak a zöld, a természetet óvni akaró gondol-kodásunkhoz. Elhatároztuk, hogy ezen célok érdekében egyesületet és mozgalmat szervezünk.
A mozgalom azokat az embereket, szervezeteket, pártokat tekinti szövetségesének, akik/amelyek az alábbiakat felveszik a programjukba és igyekeznek megvalósítani:
Az olvasó számára az Egyesület illetve a Mozgalom ne maradjon névtelen - az alapítók Brindza András, dr. Drábik János, Éliás Ádám, dr. György Lajos, Kincsesné Salca Mária, dr. Mándoki Andor, Pratzner Győző, prof. dr. Samu Mihály, Síklaky István, Takács András, Vicsotka Mihály, dr. Zacsek Gyula.
A fentiekben csak röviden vázoltam fel célkitűzéseinket, akik az "ÖFEM" mélyebben érdekel, az írjon Síklaky István címére: 1028 Budapest, Leshegy u 7/a.
György Lajos
| Az ICC közgyűlés ideje alatt a magyar zöld mozgalom sem tétlenkedik. Várunk minden érdeklődőt a május 3-5 közötti megmozdulásokra. További információk: 311-78-55. |
E szám készítéséhez hozzájárultak:Fidrich Róbert, György Lajos, László Andor, Majoros Krisztina, Móra Veronika, Mihók Barbara, Nagy Dénes
Források: Corporate Europe Observatory; Multinational Monitor Vol. 20, No. 12., Dec.1999; ICC honlap: www.iccwbo.org
Szerkesztette: Mihók Barbara, Nagy Dénes
HTML kód: Nagy Dénes
Szerkesztőségi cím: ETK Bankfigyelő Munkacsoport, 1091. Üllői út 91/b