Érik a döntés a két ukrán atomerőmű ügyében
Vajon hogyan szavaz Magyarország az EBRD-ben?
Október 30. - nemzetközi akciónap

Sajtóközlemény és nyílt levél a pénzügyminiszternek

A csatolt levelet Járai Zsigmond, a magyar kormány pénzügyminisztere az alábbi okok miatt kapja:
2000 novemberében minden jel szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) dönt két ukrán atomreaktor hitelkérelméről (Hmelnyickij-2 és Rivnye-4, H2/R4). A Magyar Köztársaság, habár kis részben, de tulajdonosa a Banknak, és mint Ukrajnával szomszédos ország, fontos vokssal rendelkezik a hitel elbírálásában. Az Energia Klub és az Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület (ETK) most azért fordult Járai Zsigmond pénzügyminiszterhez - aki ilyen minőségében a Bank igazgatóságának tagja is-, hogy a magyar kormány elmúlt két év során kialakított álláspontját képviselje az ukrán energetikai beruházás esetében. Amikor tehát szavazásra kerül a sor, akkor Soós Károly Attila a "NEM"-nél emelje fel kezét. Ezt az ügyben érintett minisztériumok által szervezett fórumok, összejövetelek és dokumentumok támasztják alá.

A több éve húzódó és az európai bankároknak meglehetősen sok fejfájást okozó ügy ezek szerint a finisbe ért. Legalább is az EBRD elhúzódó fellépése tekintetében. Amennyiben a Bank úgy dönt, hogy ez a legjobb felhasználása 190 millió kihelyezhető forrásának, akkor nyilvánvalóan saját szabályai ellenében jár el; szerepet téveszt! Ha azonban nemmel szavaz a tulajdonosok többsége, akkor Ukrajna atomiparára nehéz idők várnak. A félig összetákolt reaktorok befejezésének pénzügyi kockázatát ugyanis kevés pénzintézet vállalná. Mindenesetre az EBRD-nek, amely a régió kis- és középvállalkozásainak fejlesztését tűzte zászlajára, semmi keresnivalója ilyen óriás - és nem kevésbé veszélytelen - projektek finanszírozásában.

Aggódva figyeljük a fejleményeket.

A közelgő döntés alkalmából október 30-án Európa számos városában tiltakoznak civil szervezetek a nemzetközileg K2/R4 néven elhíresült beruházás ellen.

A Járai Zsigmondnak írt levél


A sajtóközleményt az Energia Klub és Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület (ETK) adta közre.

További információért forduljanak
Dönsz Teodórához (ETK) - 217-0803 vagy
Ámon Adához (Energia Klub) - 466-8866, 209-7223 (október 31-től)

Bővebben angolul a CEE Bankwatch Network (Közép- és Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat) honlapján lehet tájékozódni: http://www.bankwatch.org/