www.ktm.hu

A Szamost és Tiszát ért cianid szennyezésrol készült összefoglaló jelentés

ÖSSZEFOGLALÁS

A Romániában 2000. január 30-án bekövetkezett ciánszennyezés és a márciusi nehézfém-szennyezés magyarországi levonulásáról 2000. áprilisában jelentések készültek, amelyek a március végéig végzett vizsgálatok eredményeit tárgyalták.

2000. júliusában a Környezetvédelmi Minisztérium és a VITUKI Rt. szerződést kötött a környezeti és természeti károk felmérése során 2000. április 30-ig végzett tevékenységek áttekintésére.

Témabeszámolónk az előzetes (áprilisi) jelentések kiegészítésével, a szennyezés kezdetétől április végéig bezárólag ismerteti a környezeti és természeti károk felmérésének vizsgálati eredményeit.

A cianid-szennyezés levonulása alatti és közvetlenül a levonulás utáni állapot értékelése

Az aranykitermelés technológiájából származó ciánszennyezés elsősorban vízben jól oldódó fémekkel kötött cianid-komplex formájában került a Lápos-patakba, majd a Szamoson keresztül a Tiszába.

A Szamosban a ciántartalom maximális értéke 20 és 30 mg/l között volt, a Tisza Szamos alatti szakaszán 10 és 15 mg/l között, majd a Tiszán lefelé haladva ez a koncentráció folyamatosan csökkent egyrészt a beömlő mellékvízfolyások, másrészt a Kiskörei-tározóban a szennyező-hullám érkezése előtt betározott tiszta víznek a szennyezés odaérkezésekor fokozott leeresztése eredményeként. Az országot elhagyó vízben a maximális cián-koncentráció értéke 1,49 mg/l volt.

A ciántartalom mérése mellett elvégeztük a vízben oldott (komplex-formában kötött) nehézfémek mérését is, amely mérések bizonyították, hogy a réz volt jelen a legnagyobb, meghatározó koncentrációban, de mellette a természetes eredetű koncentrációt meghaladó mértékben volt jelen elsősorban cink, kisebb mértékben ólom és ezüst.

Az említett fém-cianid komplexek vízben jól oldódnak, és a felszíni vizeket általánosan jellemző kémiai összetétel mellett stabilisak, tehát hosszabb időn keresztül változatlanul maradnak a vízben (természetesen a hígulás eredményezte koncentráció-csökkenés mellett). Ebből következett az a tény, hogy az összes elvégzett cianid és nehézfém vizsgálatok eredményeit összevetve, az ezekből számított anyagmérlegek alapján elmondhatjuk, hogy úgy a cián, mint a kapcsolódó nehézfémek gyakorlatilag teljes mennyiségben elhagyták Magyarország területét.

A területi Környezetvédelmi Felügyelőségek a cianidhullám levonulása után folytatták a cianid és a réz koncentrációjának rendszeres mérését a Tiszában. A cianid koncentrációk a várakozásnak megfelelően minden mintavételi helyen és minden alkalommal a kimutatási határ (0,01 mg/l) alatt voltak, tehát sem újabb cianid-terhelést, sem a szennyezőhullámból visszamaradt cianidot nem észleltünk. Az oldott rézkoncentrációk áprilisban 10 µg/l alatt voltak, ami a szennyezés előtti vízminőségi állapotnak megfelelő.

A szennyezőanyag transzporttal kapcsolatos sokoldalú elemzés alapján megállapítható volt, hogy:

  1. A szakaszonként kvázi-permanens hidraulikai modell kalibrálást követően jól írja le a vízállás megfigyelt változásait és a levonulási időket a transzport modell számára;
  2. Az egy-dimenziós transzport modell megfelelően jellemzi a cianid és a réz hullám levonulását a Tisza hazai szakaszán. A modell paraméterek a megfigyelések és az irodalmi tapasztalatok alapján kielégítően becsülhetők. A hidraulikai-transzport modell előrejelzési célokra is jól alkalmazható a jövőben a monitoring megtervezése, a riasztás, a korai védekezés és a kárelhárítás céljaira;
  3. A cianid gyakorlatilag konzervatív anyagként viselkedett, azaz levonulása során teljes egészében a víz fázisban marad (mennyisége 105-110 tonnára tehető) és nem halmozódik fel az üledékben. Ennek valószínű magyarázata az, hogy rézzel, esetleg más fémekkel komplexet képez. A réz mennyisége a folyásirányban egyértelműen nő, feltehetően a szilárd részecskékből történő kioldódás miatt;
  4. Összegezve megállapítható, hogy a Tisza magyarországi szakaszán a mérési szelvényekben 105-110 tonna cianid volt a mindenhol jellemző mennyiség, míg a réz mennyiségét a vízfolyás mentén 70 és 100 tonna közötti növekedés jellemezte.

Halak szennyezettségének vizsgálata

A nagyszámú halminta vizsgálata során különböző szervekben történt a szennyezőanyagok meghatározása. A különböző szervekből a vizsgálatokhoz szükséges mintamennyiségek eltérőek voltak így az egyes szervek vizsgált mintaszáma is változó volt. Meg kell jegyezni, hogy az irodalomból ismert várható szennyezettség jellemzésére elsősorban a halak kopoltyúja, mája, veséje és epéje alkalmas, ezekben várhatók a szennyezettséget jellemző magasabb koncentrációk. Ennek megfelelően ezen szervek vizsgálatát részesítettük előnyben.

A vizsgálati eredmények szerint a hús-szövet kivételével minden mintában kimutatható volt a cianid jelenléte többségében igen alacsony koncentrációban. Ez természetesen vonatkozik a kontroll mintákra is. A vártnak megfelelően az epe tartalmazta a legmagasabb koncentrációkat, majd ezt követte a vese, máj és a kopoltyú. Minden eredményt összevetve a húsban mért értékek voltak a legalacsonyabbak. A jelentés részletesen tartalmazza az egyes halfajokra vonatkozó eredményeket. A vizsgálati eredmények szerint a cianid koncentráció értékek még az epében és vesében is csupán 3 mintában érték el az 1 mg/kg koncentrációt. Tekintettel arra, hogy a kontroll minták csak harcsa és ponty mintákat tartalmaztak így az összehasonlítás korlátozott, de mutatja, hogy a cianidok hasonló koncentrációban jelen voltak. Az eredmények alapján elmondható, hogy a Tiszában jelenleg élő halállomány szennyezés eredetű cianidokat nem tartalmaz.

A halak nehézfém mérési adata szerint az ólom-koncentráció a tiszai halak és a Tisza-vízzel nem érintkezett kontroll halminták emberi fogyasztásra kerülő izomszövetében lényegesen a megengedett határérték (0,5 mg/kg) alatt volt. Határérték feletti ólom-koncentráció a tiszai halak kopoltyújában és májában fordult elő.

A rézkoncentráció is a 10 mg/kg határérték alatt volt minden vizsgált izommintában. Határérték feletti rézkoncentrációt tiszai halak májában és veséjében tapasztaltunk.

A cinkkoncentráció szintén a határérték (100 mg/kg) alatt volt az izomszövetekben, ugyanakkor kopoltyúban, májban és vesében sokkal nagyobb, határérték feletti cinkkoncentrációk is előfordultak tiszai halakban.

Hidrobiológiai vizsgálatok eredményei

A mikroszkópos biológiai vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy a cianid szennyezés a Szamoson és a Tisza érintett szakaszán a planktonikus élőlények nagyrészének a pusztulását eredményezte. A szennyezőhullám levonulásának időszakában a pusztulás maximális mértéke az elpusztult szervezetek százalékos arányaként kifejezve a Szamoson 100%, a Tisza Lónya - Dombrád szakaszán 40-90%, a Balsa - Tiszakeszi szakaszon 30-40%, a Tiszafüred - Tiszaug szakaszon 70-80%, a Csongrád - Tiszasziget (országhatár) szakaszon pedig 90-100% volt. A víztér planktonikus élőlényekkel való benépesülése a szennyezőhullám levonulása után néhány nappal megkezdődött és azt követően kialakult az évszakra jellemző plankton állomány.

Elsősorban a Szamosban voltak olyan nagy cianid koncentrációk, amelyek a Daphniák és a guppik teljes pusztulását okozták. A Tisza vizével történt elkeveredés után Lónya térségében mértek a legtöbb alkalommal igen erősen mérgező hatást, az ez alatt levő szelvényekben már kevesebb alkalommal. A Tisza középső és alsó szakaszán a Daphnia- és a guppi-tesztek eredményei szerint a cianid erősen mérgező hatású csak a csúcskoncentráció idején volt. A hullám levonulása után vett mintákból elvégzett valamennyi ökotoxikológiai vizsgálat eredménye már nem mutatott mérgező hatást. A Daphnia-tesztekben a 0,1 mg/l-nél a guppi-tesztekben pedig 0,5 mg/l-nél nagyobb cianid koncentrációk esetén lehetett erős mérgező hatást megállapítani a Tisza hossz-szelvénye mentén.

A csíranövény-tesztekben csak a legnagyobb cianid koncentrációk okoztak erősen gátló és gátló hatást. 5 mg/l-nél kisebb koncentrációkban már csak gyengén gátló és a legtöbb esetben nem befolyásoló, ill. serkentő hatást állapítottak meg.

Az előzetes vizsgálatok alapján Szamosba bekerült, majd a Tiszán is végighaladó cianid szennyezés jelentős mértékben hatott a folyókban élő makroszkópikus gerinctelen együttesre. A cianid szennyezés hatására legérzékenyebben reagáló csoportok a rákok (Crustacea) ahol az egyes fajok esetében (Corophium curvispinum) mintegy 50-60%-os és az árvaszúnyog lárvák (Chironimidae) ahol mintegy 50%-os pusztulás volt tapasztalható az egyes szelvényekben. Ezenkívül a vízi kevéssertéjű férgek és a vízi rovarok közül a tegzes (Trichoptera) taxonok kismértékű pusztulása volt megfigyelhető az egyes szelvényekben. Néhány taxon (Ephemeroptera, Trichoptera, Chironimidae) esetében legyengült fizikai állapotot figyeltünk meg.

A cianid szennyezés óta történt felszíni vizsgálataink során, minden eddig megtalált vízi makroszkópikus gerinctelen taxonnak sikerült élő egyedeit kimutatnunk a vizsgált mintavételi szelvényekből. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a Tisza és a Szamos makroszkópikus élővilágának jelentős része túlélte a cianid-szennyezést. Jellegzetes túlélő szervezeteknek bizonyultak egyes vízicsigák (Lithoglyphus naticoides), kagylók (Unio crassus, U. pictorum, U. tumidus), a folyami szitakötő-fajok lárvái (Gomphus vulgatissimus, Ophiogomphus cecilia, Stylurus flavipes, Platycnemis pennipes, Calopteryx splendens), kérész-lárvák (Ametropus fragilis, Heptagenia-fajok), valamint a tiszavirág (Palingenia longicauda) is.

A márciusi adatok alapján megállapítható, hogy a rákokon kívül minden élőlény-csoport jelentős taxonszámban előfordult a tavaszi időszakban a Szamosban és a Tiszában. A kagyló-adatok jól bizonyítják, hogy a Szamos torkolata felett és alatt egyaránt megtalálhatók, a cianid szennyezés tehát nem károsította az állományaikat. A vízicsigák a Kiskörei-tározó vízterületére jellemzőek, s megállapítottuk, hogy a Lithogliphus naticoides faj óriási egyedszámban volt jelen március végén a tározó medrét borító iszap-felszínen (helyenként több, mint 50 ezer individuum/m2).

Számos rák-faj kimutatható volt a Tiszából, egyedül a tegzes bolharáknak (Corophium curvispinum) nem találtuk meg a telepeit a korábban ismeretes szelvényekben.

A kérészek közül csupán néhány faj lárvája volt fogható ebben az időszakban. Számos taxon jelenleg csak pete-stádiumban van jelen, a lárvák későbbi megjelenése még csak ezután várható. A szitakötők közül a korábban megtalált fajok mindegyike kimutatható volt március folyamán a vízterekből, s valószínűleg ez a tendencia fog érvényesülni az év további részében is. Az álkérészekre viszont ezzel ellentétben az a jellemző, hogy az előforduló fajok már korán kirepültek, de lárváikat sikerült kimutatnunk minden korábban ismert szelvényből.

A halállományra vonatkozó információk

A korábbi években 1989-1995. között végzett echoszonáros halfelmérés, valamint az 1999-ig történő halállomány növekedés és a jelenleg megmaradó halkészlet figyelembe vételével az összes halelhullás 1241 tonna. Ebből 33,8 % ragadozó hal, 13,5 % ponty, 8,1 % kecsege és 44,6 % növényevő és egyéb hal (A Gelejen kiszedett 37 tonna halhulla alapján). A Szamos és a Tisza medrében elpusztult 1241 t haszonhal becsült értéke 874 millió forint.

A nehézfém szennyezés értékelése

A romániai Borsabánya térségében működő bányavállalat ülepítő tározójának gátja az intenzív esőzés és hóolvadás hatására 2000. március 10-én átszakadt és mintegy 20 ezer tonna, nehézfémekkel szennyezett zagy került a Vasérbe, majd a Visó vízfolyáson keresztül a Tiszába.

Az ólmot, rezet, cinket magával hozó szennyezőhullám március 11-én érte el Magyarországot a Tisza tiszabecsi szelvényében.

Tiszabecsnél 03.11-ről 03.12-re virradóra az összes ólom- és cink-koncentráció maximuma 2,9 mg/l, a rézé 0,86 mg/l volt (a szennyező-hullám megérkezése előtt, március 10-én a felsorolt nehézfémek jellemzően 0,1 mg/l alatti koncentrációban voltak).

A tiszabecsi szelvényen március 13-ig levonult az első szennyező-hullám, amelynek az időtartama mintegy másfél nap volt. A tiszabecsi szelvényen ezalatt áthaladt ólom mennyisége kb. 50 t-ra, a rézé 20 t-ra, a cinké 70 t-ra becsülhető. A nehézfém terhelés túlnyomó része (több mint 90 %-a) lebegőanyaghoz kötött szennyezőanyag transzportját jelentette.

Március 15-én az országot reggel érte el és az esti órákig a tiszabecsi szelvényen áthaladt a második - az elsőnél tartósságban és a koncentrációk, valamint a terhelés tekintetében is kisebb - szennyező-hullám.

A Tiszán továbbvonuló szennyező-hullámban a szennyezett lebegőanyag lokális kiülepedése, a hossz menti diszperzió és a mellékvízfolyások hígító hatása miatt a nehézfém koncentráció maximumok fokozatosan csökkentek. Az ólom-, réz-, cink-koncentrációk a Szamos betorkollásától (Vásárosnaménytól) lefelé sehol sem haladták meg a "jó" vízminőségi osztály határértékeit.

A szennyező-hullám nyolc nap alatt jutott le a Tiszán az alsó határszelvényig, Tiszaszigetig, ahol a 0,1 mg/l alatti összes ólom- és réz-koncentrációk, valamint a 0,2-0,3 mg/l közötti összes cink-koncentrációk már alig emelkedtek ki a háttérértékekből.

A nehézfém szennyező-hullámnak az üledék összetételre gyakorolt hatása a Tisza felső szakaszán volt észlelhető egyes helyeken, szedimentációs zónákban.

A március végéig elvégzett üledékelemzések szerint a szennyező-hullámból kiülepedett, nagy nehézfém-tartalmú lebegőanyag Tiszabecsnél (757 fkm) és Tiszakóródnál (727,5 fkm) 900 mg/kg körüli koncentrációra növelte az üledék ólomtartalmát. Ugyanezen mintavételi helyeken a réztartalom kb. 500 mg/kg-ot, a cinkkoncentráció 1400-1500 mg/kg-ot ért el. Ezek az adatok tízszeres nehézfém koncentráció növekedést jelentenek az alapértékekhez képest (a nehézfém szennyező-hullámmal nem érintett tiszai mederanyag jellemző ólom- és rézkoncentrációja 20-70 mg/kg, cinkkoncentrációja 100 - 400 mg/kg)

A fenti eredmények összhangban vannak a szennyező-hullámmal érkezett lebegőanyag összetételével; Tiszabecsnél március 12-én a lebegőanyag ólomkoncentrációja 1500-1800 mg/kg, a rézé 900-1100 mg/kg, a cinké 2700-3300 mg/kg volt. További kiegészítő - a tiszabecsi mérési eredményeket alátámasztó - eredmény az átszakadt tározóból kiömlő zaggyal szennyezett Vaser-patakból származó iszapminta mérési adatsora, amely szerint az ólomkoncentráció 1500 mg/kg, a rézé 1100 mg/kg, a cinké 4300 mg/kg volt.

A mért lebegőanyag- és üledék-szennyezettségi adatokat az üledékekre és talajára vonatkozó határértékekkel összehasonlítva megállapítható, hogy

Budapest, 2000. augusztus

Dr. László Ferenc
a VITUKI Rt. Vízminőség-védelmi Intézet mb. igazgatója