MÉRNÖK ÚJSÁG
2000. április

A ciánkatasztrófa krónikája

Az elmúlt hetekben szomorú szenzáció volt a magyar és a nemzetközi médiákban a Szamoson és a Tiszán, majd a Dunán levonuló súlyos ciánszennyezés. A tájékoztatás szinte az első pillanattól meglehetősen bőséges volt. Így utólag "mazsolázva" mértékadó lapokban még az is megállapítható, hogy a szakszerűség papírra vetésében sem álltak hadilábon a tudósítások, interjúk. Persze a "vájt fülű" szakmabeli műszakiaknak, természettudományos szakembernek a szeme megakadt néhány kevésbé helyénvaló megfogalmazáson, egy-egy ellentmondásos megállapításon. A magam részéről a bakikat még meg is értem, hiszen nem mindennapi tragédiáról, az országban soha nem látott-tapasztalt vegyi anyag(ok) által okozott súlyos környezeti katasztrófáról kellett tájékoztatni a közvéleményt. Sok olyan fogalommal kellett megbirkózni az újságíróknak és a laikus közvéleménynek egyaránt, amely a köznapi valóságban eddig nem forgott közkézen. (Ezzel szemben nem szabad említés nélkül hagyni, hogy a vizek kártételeit tekintve évszázados tapasztalatok birtokában vagyunk.) A médiák különböző kommentárok és "keretes írások" kivételével az éppen aktuális eseményekről adtak számot. Tekintettel arra, hogy a történtek eddigi menetének lényegét összefoglaló írás még nem készült, néhány szakmailag érintett tagtársunk kezdeményezésére kezdtem e cikk megírásába. Azt gondolom, hogy az autentikus személyektől begyűjtött információ és ismeretanyag a mérnök-, és a természettudományos kollégák körében a hitelességet bizonyára csak erősíti. Lássuk, mi is történt.

Az ipari baleset
Erdély mindig is gazdag volt nemes- és színesfém lelőhelyekben. A bányászat és fémkinyerés évszázadok óta mechanikus módszerekkel folyt, amíg a kőzet fémtartalmának gazdagsága ezt lehetővé tette. Az utóbbi évszázadban már érdemes más - főleg kémiai - módszerekkel kinyerni a kevésbé dúsult fémtartalmat is a kőzetből. Ilyen üzemet működtet Romániában Nagybánya környékén az "Aurul" nevű román-ausztrál vegyes vállalat, amelyik az ún. cianidos eljárást alkalmazza. A technológia lényege, hogy az aranytartalmú megőrölt ásványt nátrium-, vagy káliumcianiddal kezelik. Ennek eredményeként egy komplex vegyület a dicianoaurát keletkezik. További kémiai manipuláció eredményeként ebből a vegyületből állítják elő a tiszta aranyat. Melléktermékként cianidokban és különböző fémionokban gazdag zagy keletkezik. Az aranykinyerés különböző eljárásait, a helyszínt is jól ismerő dr. Kun Béla aranyokleveles bányamérnök kiváló írásban foglalja össze az Élet és Tudomány ez évi 8. számában.

A Nagybányán alkalmazott technológiát - a MagyarRomán Vízügyi Vegyesbizottság Vízminőségvédelmi Albizottságának magyar vezetóje, dr. Pádár István (TIKÖFE laborvezető) helyszíni tapasztalatokra alapozott beszámolója alapján - úgy vezetik, hogy a feltárás során keletkező különböző vegyi anyagokat tartalmazó zagyot egy 93 hektár területű földgáttal körülvett zagytározóba szivattyúzzák, ahonnan a nátriumcianidot tartalmazó zagyvizet drénrendszeren át megszűrve visszajuttatják a folyamat elejére. Ilyen értelemben az eljárás normális körülmények között kvázi zártnak nevezhető. A zagytározó gátjai azonban feltételezhetően nem a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva és nem kellő gondossággal készültek el. Ugyan műanyag fóliaszigetelést is alkalmaztak, de a gátak tömörítése nem volt megfelelő. A derítő január végén - állítólag a kedvezőtlen meteorológiai viszonyok miatt - olyan vízterhelést kapott, amelynek következtében január 30-án az éjszakai órákban átszakadt és egy mintegy 25 m széles szakadáson át ciánnal és fémekkel erősen szennyezett víz ömlött a földeken át a Láposba, majd a Szamosba. A gát helyreállítása több mint két napig tartott, mialatt legalább I00 ezer m; erősen toxikus szennyvíz szabadult el. Az elfolyó víz szennyezőanyag koncentrációja román információk szerint mintegy 400 mg/l fémekhez kötődő cianid volt.

A szennyezőanyag levonulása a folyók vizében
A két ország között érvényben lévő egyezmény értelmében a román fél január 3I-én a délutáni órákban értesítette a magyar illetékeseket. Tudomást szereztünk tehát arról, hogy a Szamoson megindult az ország irányába a tömény "méregdugó". A "rendtartás" szerint ilyenkor a teendő az, hogy a környezetvédelmi felügyelőség(ek) a társszervek bevonásával minősítik a rendkívüli szennyezést, majd elrendeli(k) az I. illetve II. fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget. A tényleges kárelhárítási műveletet, a III. fokú készültséget a vízügyi igazgatóság(ok) rendeli(k) el. Természetesen a folyamatba a rendkívüli esemény jellegének és kihatásának függvényében a jogszabályok más szervek bevonását is előírják. Ebben az esetben a közreműködők köre igen széleskörű volt. A felsorolás hosszú, az ÁNTSZ-től az önkormányzatokon át a különböző gazdálkodó szervezetekig folytatható. Az intézmények a rájuk vonatkozó szabályoknak megfelelően készültek rendkívüli feladatuk ellátására.

Az érintett környezetvédelmi felügyelőség (FETIKÖFE) még a szennyezőanyag megérkezése előtt, február I-én a hajnali órákban megkezdte a mintavételt. Ettől az időponttól kezdődően, a szennyező hullám levonulásáig a területileg illetékes akkreditált környezetvédelmi, illetve vízügyi laboratóriumok szakemberei óránként, kétóránként szabvány szerint mintázták a vizet és nagyszámú mérési adatot nyertek. Egyes, a médiában közreadott vélemények kétségbe vonják az így nyert adatok helyességét és elegendő darabszámát. A szakmában eltöltött évtizedek tapasztalata alapján állítom, hogy a magyar környezetvédelmi laboratóriumok a nemzetközi összehasonlítást is kiállva korrekt, megalapozott eredményeket szolgáltatnak a felszíni vizeink minőségéről, akár rendkívüli események kapcsán is.

Az országhatárt Csengernél február I-én a kora délutáni órákban érte el a cianid. Maximális koncentrációja a mérések alapján meghaladta a 32 mg/1 értéket. Ez több mint 300-szor nagyobb a megengedett határértéknél. Az MSZI2749 az "erősen szennyezett" osztályba sorolt víznél is legfeljebb 0, I mg/1 cianid koncentrációt említ meg. A "kiváló" kategóriába sorolt felszíni víz esetében ez az érték O,OI mg/1. A víz maximális cianid koncentrációja február I I-én a déli órákban 1,5 mg/1 volt Tiszaszigetnél, a déli országhatáron. Néhány óra múlva az oldott ciánnal határérték felett terhelt víztest elhagyta az országhatárt. A Szamos és a Tisza akut kálváriája a magyar szakaszon több mint tíz napig tartott. A szennyezőhullám levonulását és ellapulását a magyar-román, illetve a magyar-jugoszláv határ közelében a mellékelt diagram szemlélteti (FETIKÖFE, ATIKÖFE összeállítása). Talán itt érdemes megjegyezni azt - a részletes elemzés szándéka nélkül - , hogy a hidrológiai adatok felhasználásával számolt tömegáram és a havária adatainak összevetése ellentmondásra utal.

A cianid által okozott akut problémával szemben a cianid mellett a folyókba került fémek (elsősorban réz, cink, ólom, stb. jöhetnek számításba) hosszan elnyúló környezetkárosítást okozhatnak. Ma még nem állnak rendelkezésre információk arról, hogy az iszapban megkötött nehézfémek a folyók mely szakaszán mutatnak károsan magas értéket. A hidrometeorológiai viszonyok (jég, vízállás) nem tették lehetővé a katasztrófa utáni azonnali mintavételt. Várhatóan a közeli jövőben a nehézfém szennyeződésről is eredményeket produkálnak az illetékes laboratóriumok.

A szennyezőanyagok hatása az élővilágra
Bekövetkezett tehát a katasztrófa és már ma is tudjuk, hogy súlyosan károsította a Szamos és a Tisza élővilágát. A cianid-ionoknak az élő szervezetekre gyakorolt hatásának összefoglalásához a szegedi egyetem oktatóitól kaptam eligazítást. Az oldható cianidok minden lehetséges módon felszívódnak az élő szervezetben. A cianid, mint általános sejtméreg a sejtek energiaellátó rendszerét károsítják leginkább. A cianid-ion 42 enzimreakciót képes gátolni, de a döntő hatás abban nyilvánul meg, hogy megakadályozza az oxigén felhasználását a ferri (Fe (IIn )-ionok és a cianidionok reakciója által. Ez lehetetlenné teszi a szövetek oxigénfelvételét, az élőlények tulajdonképpen megfulladnak. A magasabb rendű élőlényeknél az akut cianidmérgezés következtében a vér cseresznyepiros színt mutat. A toxikus koncentrációban lévő nehézfémek az életfolyamatokban nagyon fontos szerepet játszó enzimekhez és fehérjékhez kötődve fejtik ki káros hatásukat. A legkézenfoghatóbb kár a halállományt érte: becslések szerint több száz tonna hal pusztult el. A tényleges közvetlen és közvetett kár felmérése a jövő kényszerű feladata.

Kárenyhítési intézkedések
Feltehető a kérdés: mi történt és mit lehetett volna tenni a kár enyhítése érdekében? Az ipari katasztrófa bekövetkezett, mert a nagybányai üzem zagytározójának megépítése során nem vették figyelembe a kockázati tényezőket. Nem készült környezeti hatástanulmány. Van ugyan úgynevezett katasztrófa-elhárítási terv - tájékoztatott erről dr. Pádár István -, de az a felszín alatti vizek védelmét célozza meg. Nincs viszont üzemi vízkár-elhárítási terv, amely a felszíni vizek veszélyeztetésének kockázatát is hivatott lenne csökkenteni. (Magyarországon a vízgazdálkodási törvény alapján a 132/1997. évi kormányrendelet üzemi vízminőségi kárelhárítási terv készítésére kötelezi a vízhasználót.) Nagybányán terv hiányában a havária bekövetkeztekor meg sem próbálkozhattak a lokalizációval.

A folyóvízbe került vízben oldható vegyi anyagokat nem lehet úgy "lehalászni", mint a pakurát, az olajat vagy az állati tetemeket. A kárenyhítés egyetlen lehetséges módjának magyar területen a szakszerű és pontosan kiszámított vízkormányzás látszott. Ilyen célból végrehajtott vízkormányzási, vízgazdálkodási intézkedés több szituációban is sikeres volt.

Ezeknek az intézkedéseknek több célja volt: a levonuló szennyezőanyagot a lehetőségekhez képest legnagyobb mértékben meghígítani a főmederben, megóvni a mellékágak, holtágak vizét, valamint a hullámteret a szennyeződéstől, biztosítani az egészséges ivóvízellátást ott is, ahol bázisul a veszélyeztetett felszíni víz szolgál erre.

A vízügyi igazgatóságok még a szennyezőhullám megérkezése előtt megkezdték a vízkormányzási műveleteket. Így többek között megemelték a Tiszalöki, illetve a Kiskörei duzzasztó fölötti vízszintet. Ezzel már Tiszalök felett jelentősebb hígulás következett be. A Kiskörei Duzzasztómű rendkívüli üzemelésének elrendelése, az öblítő csatornák elzárása, és az ártéri fokok lezárása lehetővé tették, hogy a Közép-Tisza vidéken a mérgező anyagot a folyó medrében lehessen levezetni. Ebből következik, hogy a gátakon belüli hullámtér és a Tisza-tó öblözeteinek vízminősége és élővilága (a Tisza-tó teljes vízfelületének 93%-a) gyakorlatilag nem károsodott - áll a KÖTIVIZIG által kiadott tájékoztatóban. A művelet lényege abban foglalható össze, hogy a mérgező hullám megérkezése előtt a duzzasztó segítségével megemelték 90 cm-rel a vízszintet, (50 millió m' vizet tároltak be) majd amikor a szennyezőhullám megérkezett, intézkedés történt a felvízszint csökkentésére, azaz a korábban betározott víztömeg hígítóvízként történő felhasználására. Ez egyben azt is eredményezte, hogy szennyezőanyag nem jutott ki a főmederből.

Vízgazdálkodási intézkedés történt Szolnok ivóvízellátásának biztosítása érdekében is. A még tiszta Tiszából kivett víz felhasználásával jó minőségű ivóvíztartalékot képeztek, a szennyeződés megérkezésekor megszüntették a vízkivételt. A tartalékok éppen kitartottak addig, amíg levonult a szennyezett front.

Eredményes volt a Keleti-főcsatorna mentesítése is Debrecen ivóvízbázisának védelme érdekében. Csongrád megyében az a veszély fenyegetett, hogy a Kőrösökön levonuló árhullám olyan vízszintet eredményez a Tiszán, hogy az éppen ideérkező szennyezőanyaggal még mindig erősen terhelt Tisza elönti a hullámteret. Ez azzal járt volna, hogy a kiemelt természeti értékeket képviselő holtágak élővilága is súlyosan károsodott volna, mivel a medrébe visszatérő Tisza jelentős mennyiségű mérget hagyott volna hátra, aminek következményei beláthatatlanok. Az ATMZIG műszaki beavatkozásának (pl. fokelzárás, nyúlgátépítés, áttöltés, stb.) és a szerencsének köszönhetően ez nem történt meg - mondja dr. Kováts Gábor igazgató. Minden igyekezet ellenére a szamosi és a tiszai halállományban nagy pusztítást vitt véghez a cián. A haltetemek egy része a hideg időjárás miatt még nem is került a felszínre. Természetesen a haltetemek "lehalászása" is a vízkárelhárítás része. Sajnos ebben már van gyakorlatunk. A magam részéről kisebb jelentőségűnek ítélem meg a tetemek ártalmatlanítási módját, és mindkét felvetett eljárást (deponálás, égetés) alkalmazhatónak tartom.

Az események folyamán felmerült egy kémiai beavatkozás lehetősége is. A "KÖRTE" Kft. - mint jelentős ipari szennyvíztisztítási tapasztalattal rendelkező vállalat szakemberei megvizsgálták annak lehetőségét, hogy vasszulfát adagolásával lehetett-e volna csökkenteni a mérgező cianid-ion koncentrációt. Tudvalevő, hogy a cianid bizonyos körülmények között nem mérgező, oldhatatlan komplex vegyületet alkot (berlini kék). A Tisza méretei és az abban uralkodó körülmények azonban nem hasonlíthatók a laboratóriumi vagy netalán üzemi szituációhoz. Rengeteg a kémiai reakció során felmerülő bizonytalansági tényező. Egy - technikailag esetleg megoldható - vasszulfát adagolás mellékhatásai behatárolhatatlanok. Ilyen jellegű beavatkozásra az élővizek kármentesítése érdekében még alig-alig volt példa. Ezzel együtt talán érdemes lenne elemezni és számbavenni a hasonló esetekben elképzelhető kémiai beavatkozás feltételeit, valamint a tőle remélt eredményeket.

Jelenlegi ismereteink birtokában azzal summázhatjuk a történteket, hogy a tényleges közvetlen és közvetett károkat még nem ismerjük pontosan. Sérült folyóink újjáéledésének időtávlatáról jóslásokba bocsátkozhatnak különböző szakértők, mi szorítsunk a derűlátóbbak igazáért. Szurkolnunk kell azért is, hogy ne következzen be hasonló tragédia, mert ennek lehetősége sajnos fennáll. Hogy reményeink valóra váljanak, el kell érnünk, hogy a civilizált környezetvédelem egyik alapelve, a megelőzés elve érvényesüljön itthon is és szomszédainknál is. (Figyelemre méltó írás jelent meg ezt elemző tartalommal a Magyar Nemzet február 29-i számában Papp Sándor, illetve Kelemen József tollából.) Nemzetközi egyezményeinket felül kell vizsgálni és minden sandaságot kizárva, kizárólag a legszigorúbb szakmai megfontolásokat kell érvényre juttatni.

Dr. Major Tibor Szerzőnk a Környezetuédelmi Tagozat elnökségének tagja
(A kézirat leadása a későbbi, hasonló eseményeket megelőzően történt.)