A halászoké a legnagyobb veszteség
Ciánmentességi igazolást kérnek a magyaroktól
A ciánkatasztrófa hétköznapi áldozataival senki sem törődik, állítják a Szegedi Halászati
Szövetkezetben. A cég már bért sem tud fizetni alkalmazottainak. A nyíregyházi piac
halárusai hovatovább becsukhatják a boltot, ők is kártérítésben reménykednek. A híres Tokaji
Halászcsárdában pulykasülttel próbálkoznak. A tiszai kormánybiztos szerint őszig
alapszinten újra épülhet a Tisza élővilága. Az ENSZ-delegáció tovább folytatja vizsgálatait.
Néhány európai és távol-keleti kereskedő minden jogalap nélkül ciánmentességi igazolást
kér a magyar élelmiszer-exportőröktől. A hazai mezőgazdasági vagy élelmiszer-ipari
termékekbe nem került cián vagy nehézfém.
Horváth Ildikó NÉPSZAVA
Tétlenül és egyre elkeseredettebben várnak a tiszai halászok a kormányzat által ígért segítségre. A
közelmúltban elhangzott: igénybe veszik munkájukat az állományfelmérésben, a biológiai vizsgálatokhoz
szükséges halmintagyűjtésben, majd a mesterséges ívóhelyek kialakításában. Egyelőre senki se kereste meg
őket munkaajánlattal. A közel 200 tiszai halászcsalád tartalékai utolsó morzsáit éli fel.
Gulyás Antal, a Szegedi Halászati Szövetkezet ügyvezető igazgatója tegnap küldte meg Gönczy János tiszai
kormánybiztosnak cégük 10 évre prognosztizált kárbecslését. Gulyás Antal szerint nagyon gyorsan szükség
van a segítségre. A szövetkezet már bért sem tud fizetni alkalmazottainak.
A Szabolcsi Halászati Kft.-ben 12 halász várja a segítséget. Bajban vannak a halárusok és a vendéglősök is. A
híres Tokaji Halászcsárdában minimálisra csökkent a forgalom. Pedig a tokaji és a rakamazi halcsarnokból
vásárolnak, s árujuk mellé orvosi igazolást is kapnak.
Tragédia szakadt a fiatal halárus Hajdu házaspárra is. Hajduék a nyíregyházi piacon most vannak túl egy
nagyberuházáson. Darált jégen, díszítve kínálják friss halaikat, az emberek azonban elkerülik őket. Hajduék
most rakták össze tavalyi adóbevallásukat, pénztárgépi jegyeiket és várják, mikor hová nyújthatják be ezeket,
hogy kártérítést kaphassanak. Hámoriné Rudolf Irén, a piac ügyvezető igazgatója szerint a
közegészségügynek tájékoztatni kellene a vásárlókat arról, hogy az orvosi igazolással ellátott halakat
nyugodtan vásárolhatják, ugyanúgy, mint a gombát.
Tegnap az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén Gönczy János tiszai kormánybiztos elmondta:
becslések szerint az eddig összegyűjtött 130 tonnányi halnak négy-ötszöröse pusztulhatott el. Szerinte a
mellékfolyókból és befolyó vizekből alapszinten őszig újra épülhet a Tisza élővilága. Az FVM illetékese
részéről elhangzott: a brüsszeli állandó állatorvosi bizottság állásfoglalása szerint a magyarországi állati termék-
és élelmiszerexport-szállítmányokhoz nem szükséges kiegészítő bizonylatot kiadni.
Tegnap Kisköréhez ért az az ENSZ-delegáció, amely a magyar folyók szennyezését vizsgálja. A csoport
vezetője, Frits Schlingemann elmondta: csak akkor alkot véleményt a szennyezés mértékéről, ha saját
eredményeiket összehasonlítja a magyar és a román kormánytól kapott információkkal. A vízminták és méréseik
elemzésével március végére készülnek el.
Bár néhány európai és távol-keleti kereskedő minden jogalap nélkül ciánmentességi igazolást kér a magyar
élelmiszer-exportőröktől, a hatóságok nem fognak ilyen igazolásokat kiadni, hiszen a vizsgálati eredmények
alapján teljesen kizárható, hogy bármilyen úton cián vagy nehézfém került volna a hazai mezőgazdasági vagy
élelmiszer-ipari termékekbe - jelentette ki Bálint Tibor főállatorvos a Mezőgazdasági Bizottság tegnapi ülésén.
A szennyezést követően az agrártárca által életbe léptetett intézkedéssorozat megakadályozta a szennyezés
kiterjedését és a mérések sem igazolják a fogyasztók aggodalmait, ennek ellenére a lakosság egy része
hisztérikusan reagál a történtekre. Komoly hatása lesz a természeti katasztrófának a Tisza környéki települések
életére is, hiszen a turizmusból származó bevételek egy jelentős részére idén valószínűleg nem lehet számítani.
Szendrőné Font Erzsébet, az agrártárca vidékfejlesztési főosztályának vezetője szerint a Tisza-vidéket
komplex módon kell kezelni, az itteni kistérségek területfejlesztési koncepcióit pedig össze kell hangolni, mert
csak így lehet felszámolni az elmaradottságot és a gazdasági károkat.
ENSZ-delegáció érkezett Kiskörére a Tiszán keletkezett cianidszennyeződés kivizsgálására.
A szakemberek a helyszínen vízmintát vesznek, majd elemzik azokat.
© Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület, 2000
|