Megszüntették a készültséget
Véget ért a február 21. óta tartó vízminőség-védelmi készültség tegnap a Tisza és a Szamos
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán. A környezetvédelmi felügyelőség illetékese egyelőre nem tud arról, hogy
az Európai Bizottság szakértőket küldene a két folyó szabolcsi részéhez.
Megszüntette a vízminőségvédelmi készültséget tegnap a Tisza és a Szamos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán a
Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség - tájékoztatott Kocsis Gáborné, a szervezet igazgatóhelyettese.
Elmondta: miután a legutóbbi 24 órában sem találtak már haltetemeket a folyórészeken, a térségi vízügyi igazgatóság
szakembereivel egyeztetve úgy döntöttek, hogy nincs szükség a készenlét további fenntartására.
A másodfokú vízminőség-védelmi készültséget február 21-én rendelték el, mert a ciánszennyeződés miatt elpusztult, s az
iszapágyra lerakódott halak tetemeit a partokra kezdte sodorni a víz. Március 1-ig a Tisza és a Szamos nyírségi szakaszán
együttesen 30 mázsa állati maradványt szedtek össze, és szállítottak megsemmisítésre az ATEV debreceni telepére.
Kocsis Gáborné végül sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta azt a hírt, miszerint a hét második felében az Európai Bizottság
küldöttsége érkezik a két folyó szabolcsi szakaszához, hogy adatokat gyűjtsön a ciánszennyeződés okozta károkról.
Az igazgatóhelyettes szerint a környezetvédelmi felügyelőség nem kapott tájékoztatást az EB-csoport érkezéséről, bár - mint
fogalmazott - az is lehet, hogy a szervezetnek nem lesz feladata a küldöttség munkájának segítése.
A Haltermelők Országos Szövetsége elkészítette és eljuttatta a ciánszennyezés felszámolásáról szóló javaslatait Gönczy
Jánoshoz, a Tisza ügyeivel foglalkozó kormánybiztoshoz - tájékoztatott Orosz Sándor, a szövetség igazgatója, az
Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke.
A szakember elmondta: a javaslat szerint a halászok a szennyezés által érintett folyóvizek újraélesztésében, azaz
revitalizációjában kapnának szakképzettségüknek és korábbi életformájuknak megfelelő munkát.
Napi Magyarország 2000. március 8.
© Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület, 2000
|