English version

Miror sites / Tükrözések

Vissza a kezdőlapra


 

Bejelentettük a kárigényt

Holnap csúcstalálkozó lesz a kormánybiztosnál

A Magyar Nemzet értesülése szerint tegnap Ausztráliában az Esmeralda felszámolási eljárása keretében a magyar állam képviseletében eljáró ügyvéd bejelentette Magyarország kárigényét. A csődeljárás részeként megtartott úgynevezett hitelezői gyűlésen a hazánkat képviselő ügyvéd, Nicholas John Styant Brown közölte: a későbbiekben lesz nevesítve a kár nagysága.

Lapunk információi szerint helyzetértékelő csúcstalálkozóra kerül sor holnap a tiszai kormánybiztos hivatalában. A megbeszélésen részt vesz Sólyom László, a jogi tanácsadó testület elnöke. A tanácskozás céljáról megtudtuk: a szakemberek tisztázni kívánják, hogy hol tartanak a jogi és diplomáciai erőfeszítések a kártérítés ügyében. Információink szerint ezentúl Gönczy János hivatala koordinálja Magyarország jogi lépéseit mind a cián-, mind a nehézfémszennyezés ügyében.

Tegnap a kormánybiztos hivatalában fogadta Ausztrália nagykövetét, Mark Higgie-t. Értesülésünk szerint a diplomata kifejezte a történtek miatti sajnálkozását, és kifejtette, hazája segíteni kíván. Kérte, Magyarország konkrétan fogalmazza meg, mire van szüksége. A nagykövet felajánlotta egy nemzetközileg elismert, légifelvételek készítésére szakosodott ausztrál vállalat szolgáltatását.

Lapunk kérdésére a Pesti Központi Kerületi Bíróság munkatársa, Szikora Istvánné elmondta, az előzetes bizonyítási kérelem megérkezett a bíróságra. Az eljárást dr. Apró Györgyi titkár vezeti, és jelenleg a bíróság szakértőket keres az ügyhöz. Mint arról beszámoltunk, a magyar állam azért kezdeményezte az előzetes eljárást, mert annak megállapításai hiteles bizonyítékul szolgálhatnak az esetleges későbbi perben.

Lapunk kérdésére Horváth István, a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese közölte, a tárca által feltett kérdésekre április 15-ig ad választ a román állam. Csak ezt követően értékelhető, hogy Románia mindent megtett-e a szennyeződések elkerüléséért. Magyarország a legrészletesebben firtatja a tározók műszaki állapotát, engedélyezésük eljárási szabályait, feltételeit, ellenőrzésüket. Horváth István szerint több fórumon is perelhet a magyar állam, például a hágai Nemzetközi Bíróságon vagy az ugyancsak hágai Állandó Választottbíróságon.

Mint arról beszámoltunk, ez utóbbi szervezet főtitkárával, Tjaco van den Houttal konzultált Hágában a múlt hét végén Sólyom László. Az Állandó Választottbíróság hét éve dolgozik azon, hogy a környezetvédelmi viták fórumává váljon. A szervezet készséggel állna rendelkezésre a magyar folyók romániai eredetű szennyezése ügyében. Információink szerint Tjaco van den Hout hétfőn Budapesten tárgyalt a Külügyminisztérium nemzetközi jogi főosztályvezetőjével, Prandler Árpáddal.

Magyar Nemzet, 2000.03.22



© Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület, 2000

 

Felelosseg A katasztrofa Hatas Mas honlapok Hatter informacio Kepek Hirek