Jezsó Ákos
Munkatársunktól
Felküldve: 2001. február 28.
A tiszai ciánszennyezést okozó romániai Aurul Rt.-vel Magyarország kész peren kívül egyezséget kötni azért, hogy 29,3 milliárd forintos kárunk megtérüljön ? mondta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága előtt Gönczy János, a Tisza és a Szamos kormánybiztosa.
Több olyan szennyezőforrás is található a Tisza Kárpát-medencei vízgyűjtő területén a kormánybiztos szerint, amely bármelyik pillanatban az egy évvel ezelőtti ciánszennyezéshez hasonló környezetvédelmi katasztrófát okozhat. Mint ismeretes, tavaly a romániai Aurul Rt. telephelyéről a Szamosba, majd a Tiszába került ciánszennyeződés 29,3 milliárd forintos kárt okozott. A kormánybiztos szerint hazánk kész a károkozóval peren kívüli egyezséget is kötni azért, hogy a veszteségek megtérüljenek.
A további szennyeződések elkerüléséért olyan ?Tisza-védelmi ökológiai egyezményt? szorgalmazott, amelyet a folyó mentén található öt állam képviselője ír alá. Sürgető feladatnak nevezte, hogy a folyó mentén egy állandó figyelőrendszert létesítsenek, valamint létrehozzanak egy, a Tiszával foglalkozó tudományos intézetet.
Vajda Pál, Budapest főpolgármester-helyettese a testület előtt elmondta: legalább három új dunai átkelőt és a meglévők mellett további három körforgalmi utat kellene a fővárosban létesíteni ahhoz, hogy a gépjárműforgalom ne koncentrálódjék a központi csomópontokra. A főváros légtisztasági adatai kapcsán kifejtette: Budapest az európai nagyvárosok között a közepesen szennyezett kategóriába tartozik. Hozzátette: a közlekedési rendszer fejlesztése nélkül a főváros levegője tovább fog romlani. A közeljövőben a városvezetés a meglévő kilenc légszennyezési mérőállomás közül hatot felújít.
Illés Zoltán, a bizottság elnöke tegnap a testület elé hívta a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) teljes vezérkarát. A meghívásnak azonban csak Bender Alajos, a KGI miniszteri biztosa tett eleget, aki elmondta: az intézet korábbi főigazgatója, Mujzer János által tett feljelentés alapján jelenleg folyik a tanúkihallgatás. Megtudtuk: az intézmény már 1996 óta rendezetlen anyagi körülmények között működik.