Fizetési felszólítást kap az Aurul Rt. ˇ A magyar állam 28,6 milliárd forintot követel
Jezsó Ákos
Szerző
Felküldve: 2001. március 16.
Elkészítette a magyar államot képviselő Szecskay Ügyvédi Iroda a ciánkatasztrófát okozó romániai Aurul Rt.-vel szembeni keresetlevelét, amelyben 28,6 milliárd forintos kárigény olvasható. Az ügyvédi iroda felszólította a bányavállalatot, hogy peren kívül térítse meg a Magyarországnak okozott kárt.
Lapunk értesülései szerint a korábbi hírekkel ellentétben nem 29,3 milliárd forintos, hanem ?csak? 28,6 milliárd forintos kárigény szerepel abban a felszólítólevélben, amelyet a magyar államot képviselő Szecskay Ügyvédi Iroda küldött az Aurul Rt.-nek. Montskó Éva, a Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda szóvivője szerint az előbbi összeg az előzetes számítások alapján kalkulált adatokat tartalmazza, az utóbbi pedig azt a kárigényt, amelyet a bíróság előtt hitelt érdemlően is lehet bizonyítani. Mint ismeretes, a nagybányai székhelyű vállalat tározója egy évvel ezelőtt átszakadt, és a nagy töménységű, ciános folyadék először az erdélyi Lápos patakba, majd a Szamoson keresztül a Tiszába jutott, közben szinte minden élőlényt elpusztított a folyókban.
A magyar állam jogi képviselője elkészítette a nagybányai Aurul Rt.-vel szembeni keresetlevelét. A peres eljárás megkezdése előtt minderről levélben tájékoztatta a romániai bányaipari vállalatot. Ebből kiderül: amennyiben a levél kézhezvételétől számított 15 napon belül az Aurul Rt. megtéríti a Magyarországnak okozott 28,6 milliárd forintos kárt, és az arany kimosására használt technológiai rendszerbe megfelelő biztonsági berendezéseket is beépít ? például cianidlebontót, vízelvezető rendszert, illetve egy megfelelő kapacitású vésztározót ? akkor eltekint a jogi eljárástól. A felszólítólevél arra is kitér, hogy az Aurul a megfelelő biztonsági berendezések kiépítéséig függessze fel a tevékenységét.
Ha a bányaipari vállalat nem tesz eleget a felszólítólevélben olvasható kéréseknek, akkor az eljárást a károkat elszenvedő ország területén is el lehet kezdeni. A per a magyar?román jogsegélyegyezmény alapján zajlik majd. Montskó Éva úgy tudja, hogy az első tárgyalási fordulót valószínűleg az év második felében, a Fővárosi Bíróság előtt folytatják le.