http://www.magyarnemzet.com/news/fullstory.php/aid/20916

Magyarország felkészült a ciánperre

Jezsó Ákos
Munkatársunktól

Felküldve: 2001. március 17.

Ha a tavalyi ciánszennyezést okozó romániai Aurul Rt. a magyar állam jogi képviselője által jelzett 15 napos határidőn belül nem téríti meg a 28,6 milliárd forintban meghatározott kárigényünket, akkor benyújtjuk a bírósági keresetlevelet - mondta lapunknak Montskó Éva, a Tisza?Szamos Kormánybiztosi Iroda szóvivője.

Ben Munteanu, az Aurul Rt. termelési igazgatója "csillagászati összegnek" nevezte a felszólítólevélben megjelölt 28,6 milliárd forintot és "minden jellegű kártérítés kifizetésétől" elzárkózott.

Montskó Éva a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: az Aurul Rt. gyakorlatilag elismerte a felelősségét azzal, hogy nem a károkozást, hanem a kár nagyságát vitatja. Álláspontja szerint a magyar állam által megjelölt kárösszeget nagyon alapos és korrekt felmérések előzték meg. Mint mondta, a ciánszennyezést követően több nemzetközi szakértői csoport is foglalkozott ezzel az üggyel. A szakértők szerint az Aurul Rt. által Magyarországnak okozott kár jóval nagyobb, mint a most nevesített 28,6 milliárd forint. A végső kárdokumentációban megnevezett összeg nemcsak a ciánkatasztrófa környezetvédelmi veszteségeit, de az eredeti állapot helyreállításához szükséges kiadásokat is tartalmazza. Hozzátette: amennyiben megkezdődik a bírósági eljárás, akkor az alperesnek is lehetősége lesz arra, hogy az általa fontosnak vélt adatokról különböző szakértői jelentéseket rendeljen. Megerősítette: az első tárgyalási fordulót valószínűleg az év második felében, a Fővárosi Bíróság előtt folytatják le.

Mint már megírtuk, elkészítette keresetlevelét a magyar államot képviselő Szecskay Ügyvédi Iroda a ciánkatasztrófát okozó romániai Aurul Rt.-vel szemben, amelyben 28,6 milliárd forintos kárigény szerepel. Minderről levélben is tájékoztatta a bányaipari vállalatot. Ebben az is olvasható, hogy amennyiben az Aurul Rt. a levél kézhezvételétől számított 15 napon belül kifizeti a Magyarországnak okozott kárt és az arany kimosására alkalmazott tecnológiai rendszerbe megfelelő biztonsági berendezéseket is beépít - például cianidlebontót, vízelvezető rendszert, illetve egy megfelelő kapacitású vésztározót -, akkor a kereseti levelet nem nyújtjuk be a bíróságnak.

Az Aurul Rt. cianidot tartalmazó zagytározója tavaly január végén szakadt át. Ezt követően több mint százezer köbméternyi, a halálos dózis háromszázszorosának megfelelő töménységű szenynyezett víz zúdult ki az erdélyi Lápos patakba. A ciántartalmú szennyezés innen a Szamoson keresztül két nap alatt a Tiszába jutott. A folyó magyarországi szakaszán 12 nap alatt folyt végig, útja során szinte a Tisza teljes víz alatti élővilágát elpusztította. A szakértők szerint csak azok a halak élték túl a ciánmérgezést, amelyek a téli időjárás miatt az iszapban elvermelték magukat, vagy a mellékfolyókban és a viszonylag védett öblözetekben kerestek menedéket. A környezetvédelmi katasztrófa hatásainak mérséklésére a zöldtárca miniszteri biztost nevezett ki, kabinet pedig létrehozta a Tisza-Szamos Kormánybiztosi Irodát. Gönczi János kormánybiztos irányításával az elmúlt egy évben jelentős haltelepítés valósult meg.