|
Gönczy János: júniustól lehet horgászni a Tisza-tavon
Poroszló, 2000. március 23. (MTI) - Amennyiben nem történik újabb ökológiai károsodás
a Tiszán, június közepén feloldható a kiskörei víztározón a ciánszennyezést követően, a
folyó egész területére elrendelt halfogási tilalom - jelentette be Gönczy János tiszai
kormánybiztos csütörtökön, Poroszlón, egy, a Tiszát ért szennyezések következményeiről
tartott tanácskozáson.
Már ezt megelőzően, a süllő ívási idejének kezdetén (ami április közepére
tehető) a süllőfészkek kihelyezésével megkezdődhet a Tisza-tavon a jelenleg
szintén tilalom alá eső haltelepítés is - tette hozzá Gönczy János. A
kormánybiztos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a folyóba továbbra sem
telepíthetnek halat, ugyanis egyelőre nem állnak rendelkezésre a víz élővilágában
keletkezett torzulást kimutató biológiai mérési eredmények. Ilyen körülmények
között nem szabad a Tiszában újabb fogyasztót telepíteni, ami esetleg végleges
kárt okozna a folyó táplálékláncában, megakadályozva a revitalizáció lehetőségét.
Mindazonáltal számítani lehet arra, hogy a biológiai mérések hamarosan
rendelkezésre állnak, s még az idén a folyón is feloldható lesz a haltelepítési és halfogási tilalom.A
Tisza-tó halállománya viszont ismert - folytatta a kormánybiztos -, mert a vízterület 93 százalékát
nem érintette a ciánszennyezés, ezért láthatnak hozzá hamarosan a telepítéshez.
Gönczy János a továbbiakban ígéretet tett arra, hogy a Balatonról egy modern süllőkeltető
rendszert helyeznek át a Tisza-tóra, és megkezdődik a csukaivadékok telepítése is. Pontyból
viszont csak a Tiszában őshonos nyurga ponty telepítését támogatja, mert a tógazdasági hal
károkat okozhat a folyó élővilágában. A kormánybiztos lehetségesnek tartja, hogy a haltelepítésre
akár "központi pénz" is jut majd - mutatott rá. Végül azt ajánlotta a jelenlévő önkormányzati
vezetőknek, vízügyi és halászati-horgászati, illetve idegenforgalmi szakembereknek, hogy a jelenlegi
helyzet megoldására készítsenek, egy a Tisza-tavat turisztikai, horgászati, környezetvédelmi és
infrastruktúra-fejlesztési szempontból átfogó programot, amit a kormány elé lehet terjeszteni.
Veres László, a Magyar Horgászok Országos Szövetsége Tisza-tavi kirendeltségének vezetője
az MTI érdeklődésére elmondta, hogy véleményük szerint szakmailag indokolt volna a Tisza-tó
túlnépesítése, ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy a folyó újranépesítését csak a teljes vizsgálati
dokumentáció birtokában lehet megkezdeni. Megítélésük szerint a halak a víztározóból kiindulva
tölthetnék be az üres tiszai életteret, ily módon négy év alatt állítható helyre a folyón a korábbit
megközelítő halsűrűség - vélekedett a szakember.
© Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület, 2000
|