|
A román szakminisztériumban cáfolják a szerdai nehézfémszennyezés hírét
Bukarest, 2000. március 16. (MTI) - A román vízügyi, erdészeti és környezetvédelmi
minisztérium cáfolta, hogy szerdán újabb baleset történt volna a borsabányai bányaüzem
nováci derítőjénél. A minisztérium szerint a Vasér-patak, a Visó és a Tisza folyó vizének
nagyfokú zavarosságát az okozza, hogy a március 10-i gátszakadás miatt szabadba jutott
és a parton maradt meddőből került újabb adag a folyókba.
Szerdán a Mediafax hírügynökség a borsabányai üzem kereskedelmi igazgatójának
tájékoztatására hivatkozva közölte, hogy mintegy 150 köbméter fémérc maradványokat tartalmazó
víz jutott ki a nováci derítőből. Az igazgató szerint mindez akkor történt, amikor Gila Altmann német
környezetvédelmi miniszterhelyettes és Romica Tomescu román környezetvédelmi miniszter éppen
a helyszínen tartózkodott.
Gila Altmann szerdán, Nagybányán tartott sajtóértekezletén cáfolta az újabb baleset hírét és
elmondta: telefonon tájékoztatta Margot Wallstromot, az Európai Bizottság környezetvédelmi
biztosát arról, hogy a román hatóságok megfelelő módon jártak el.
George Lazea, a román környezetvédelmi minisztérium főtitkára ezzel egyidőben közölte, hogy
a román minisztérium levelet küld a magyar környezetvédelmi minisztériumnak, s ebben a levélben
a román illetékesek "értetlenségüket" fogalmazzák meg amiatt, hogy a magyar fél "egy harmadik
környezetszennyezésről beszél". A román fél azt kéri a magyar féltől, hogy pontos tájékoztatást
adjon az újabb környezetszennyezés mértékéről.
- Arra kérjük a magyar hatóságokat, hogy objektív tájékoztatást adjon országuk lakosságának
annak a legutóbbi környezetszennyezésnek a mértékéről, amelyet egy romániai társaság okozott.
Annál is inkább, mivel a magyar szakemberek méréseinek nyilvánosságra hozott eredményei azt
mutatják, hogy a nehézfémek koncentrációja a megengedett határon belül van - mondta Lazea.
© Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület, 2000
|