![]() |
|
|
Haltelepítés, ivadékmentés a tiszai kormánybiztosi irodájának szervezésébenA Szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet munkatársainak részvételével két nappal ezelőtt egy újabb felmérés kezdődött a halállomány mennyiségére, összetételére vonatkozóan - közölte. Ez a kutatás ugyan csak négy hét múlva fejeződik be, de már most bizonyosnak tűnik, hogy a mellékvízfolyásokról megkezdődött az élővilág visszatelepülése, a Tisza, a Szamos újraéledt.Mindazonáltal - hangsúlyozta Gönczy János - szükség van mind a további telepítésekre, mind a halászoknak is munkát adó ivadékmentésre. A Tiszán eddig a telepítési tilalom feloldásának időpontja, május 2-ika óta több mint egymillió csukát, ugyanennyi süllőt, négymillió süllő ivadékot, együttesen több mint három tonna pontyot, compót, továbbá százezer kecsegét telepítettek a folyóba. A közeljövőben várható még előnevelt nyurgaponty és harcsa telepítése is. A következő hetek legfontosabb munkája a halmentés, ivadékmentés, a gyors apadás után ugyanis - fejtette ki Gönczy János - a hullámtéren rengeteg olyan terület maradt, amely nincs összeköttetésben az anyamederrel. Az itt rekedt halakat csak speciális eszközökkel lehet visszajuttatni a folyóba. Ennek a munkának - hangsúlyozta - óriási jelentősége van a halállomány visszapótlásában és nem utolsó sorban a ciánszennyezés után munka nélkül maradt halászok kereseti lehetőségének biztosításában is. A kormánybiztos e munka jelentőségét érzékeltetve elmondta, hogy a nap folyamán Tiszabögnél százezer számra találtak egészséges, jó kondíciójú ivadékokat a visszavonult ár helyén, a holtágak, kubikgödrök vízében. A halászok megsegítésére, valamint a Tisza és Szamos folyók természet közeli állapotának visszaállításához szükséges teendők végzésére megalakult a Tisza-Szamos Közhasznú Társaság eddig a Család és Szociális Minisztérium keretéből 9 millió forintot juttatott a jövedelem nélkül maradt halászoknak - tért ki erre is Gönczy János. A kht. éppen e nap során utalt át 8,7 millió forintot a Tisza mentén érdekelt halászattal foglalkozó társaságoknak, szövetkezeteknek, az ivadékmentés támogatására. Ehhez a munkához segítséget nyújt a Phillips Morris Magyarország Kft. felajánlása is. A vállalat összesen százezer dollárral járul hozzá a Tisza újjáélesztési programjához.Az összeg fele közvetlenül a közhasznú társaság számlájára kerül, másik felét a Tisza mentén dolgozó tizennégy civil környezetvédő szervezetet képviselő Tisza-Platfom kapja - mondta el Gönczy János kormánybiztos. |