Bukarest, 2001. január 25., csütörtök (MTI) Az illetékes román ügyészség a Pieta társaság tulajdonosát vádolja azzal, hogy cége okozta a moldvai Szeret folyó súlyos ciánszennyezését - közölte csütörtökön a román rádió.
A szóban forgó társaság egyik alkalmazottját, Petru Humeniuc vegyészmérnököt már szerdán előzetes letartóztatásba helyezték.
Az ügyészségi vizsgálat szerint a Pieta társaság tavaly megvásárolta a felszámolás alatt lévő Metadet mosóporgyár több részlegét, hogy a használaton kívül helyezett berendezéseket ócskavasként értékesítse. Az egyik telep bontásakor a szakszerűtlen munka és az előírások figyelmen kívül hagyása miatt került a tartályokból a mérgező anyag a szabadba.
A vizsgálat azt állapította meg, hogy a szennyezés már január 12-én megkezdődött. A Szeret szennyezettségére akkor figyeltek fel, amikor január 17-én nagy mennyiségű haltetem jelent meg a víz felszínén.
A környékbeli lakosság - a hatósági figyelmeztetések ellenére - begyűjtötte és elfogyasztotta, vagy feketén eladta a ciánmérgezésben elpusztult halakat. A mérgezett halak fogyasztása miatt mostanáig több mint 70 ember került kórházba.