Románia - környezetvédelmi csúcs

Románia - Maros - halpusztulás

Bukarest, 2001. február 26., hétfő (MTI) - Halpusztulást okozott a Maros folyó romániai szakaszán is az Aranyos folyón történt legutóbbi nehézfém-szennyezés - közölte hétfőn a Mediafax román hírügynökség.

Az Aranyos vízébe legutóbb múlt pénteken került mérgező ipari víz a Rosia Poiana-i bányavállalat egyik tározójából. A szennyezési hullám hétfőn reggel érte el a Marost, ahol az első mérések szerint a víz vastartalma a megengedett mértéknél ötször magasabb volt.

A helyi vízügyi szakemberek szerint elképzelhető, hogy a haltetemeket már a víz hozta magával, mindenesetre a laboratóriumi vizsgálatok arra próbálnak fényt deríteni, hogy a nehézfémeken kívül más szennyező anyag nem került-e a folyóba.

A Rosia Poiana-i rézbánya már február elején is súlyos szennyezést okozott az Aranyoson, a bánya egyik tározójából kikerült savas víz jelentős területen kipusztította a folyó élővilágát.

Bár a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az Aranyos felső vízgyűjtő területén esett bőséges csapadék miatt bármikor újabb szennyezések történhetnek, a szennyező cégnél tartott vizsgálatok eddig csak azt állapították meg, hogy nincs pénz a megfelelő környezetvédelmi berendezésekre és a legrosszabb megoldás a bánya leállítása lenne.