Nem szabad sajnálni a pénzt további kutatásokra
NSZ . 2002. június 21. . Szerzo: Doros Judit
A katasztrófa nyomán 1200 tonna hal pusztult el (kép: Népszabadság - Gárdi Balázs)
Két évvel ezelott, 2000 februárjában és márciusában egymást követoen két környezetszennyezés történt a Tiszán. A cián-, majd a néhány héttel késobb levonuló nehézfém-szennyezodés napjaiban számos intézkedést hoztak a szakemberek azért, hogy megmentsék a folyó élovilágát, s biztosítsák az ivóvizet a nyolcvanezres lélekszámú Szolnoknak, amely egy víztisztító mu segítségével közvetlenül a folyóból nyeri a vezetékes ivóvizet. A katasztrófa napjaiban több ezer vizsgálatot végeztek különféle vízügyi laboratóriumok, állat-egészségügyi állomások, tisztiorvosi szolgálatok, biológusok, ökológusok, hidrobiológusok. Számos ígéret hangzott el arról, hogy Tiszán kutatóállomásokat létesítenek, s akadémiai bizottságok figyelik majd a folyón történo változásokat.
A szennyezések levonultak, a kedélyek szép lassan megnyugodtak, a tervezett intézkedések jó részérol elfeledkeztek az illetékesek. Az adatokat és elemzéseket tartalmazó dossziékat szépen bedobozolták és raktárba tették. Idonként egy-egy tudományos ülésen még megvitatják a két évvel ezelotti események utóhatásait, ezekrol azonban a közvélemény már nem értesül. Pedig a szennyezés hatása ma is érinti azokat, akik a folyó mentén élnek, halásznak, horgásznak, a hullámtérben muvelik földjeiket. A nehézfémek lerakódtak a mederben, a folyó két oldalán lévo földeken, s bekerültek a planktonok, növényevo és ragadozó halak szervezetébe. Néhány kutató ma is elemez, izom-, máj- és kopoltyúszöveteket vizsgál. Ezekben pedig olykor a megengedett határértéknél magasabb arányban talál kadmiumot és higanyt. Olyan anyagokat, amelyek a tápláléklánc csúcsán lévo ember egészségét veszélyeztetik.
Két évvel ezelott, 2000. január 30-án este Nagybánya mellett, az Aurul ausztrál-román vegyes vállalat színesfémbányájából gátszakadás miatt legalább százezer köbméternyi, erosen mérgezo, cianidot tartalmazó anyag került elobb a Láposba, majd a Szamosba, s onnan a Tiszába. A szennyezett víz 2000. február elso napján Csengernél érte el Magyarországot. Alighogy a cianidszennyezodés levonult, újabb környezeti katasztrófa fenyegette a szoke folyót. Március 10-én, a Tisza vízgyujtojén lévo Borsabányánál, a Novac bányavállalat ülepíto-tározójában történt salakcsuszamlás, s emiatt ipari eredetu nehézfém-szennyezodés ömlött a Tiszába.
A ciánszennyezodés következtében legalább 1200 tonna hal pusztult el a Szamoson és a Tiszán. Magát a Tisza-tavat egyfajta vízügyi bravúrral, a kiskörei duzzasztómu segítségével mentették meg a mérgezéstol, s ennek köszönheto, hogy az élovilág nem pusztult el teljesen - hangsúlyozták a szakemberek. A vízben oldott cianid azonban hamar elvonult, nem ülepedett és nem rakódott le. A két évvel ezelotti, a korábbi rekordokat megdönto nagy tiszai árvíz ebben a folyamatban még segített is, hisz a gyors áradás rövid ido alatt továbbsodorta a szennyezett víztömeget.
A 2000. márciusi nehézfém-szennyezodés azonban komolyabb problémákat okozott: az ólom, a kadmium és a higany egy része ugyanis lerakódott, bekerült a talajba, a növényekbe, s onnan a halak szervezetébe.
- Ezt a folyamatot úgy kell elképzelnünk, hogy például az ólom, a kadmium vagy a higany esetében a tápláléklánc tagjaiban egy ideig megorzodik és halmozódik a nehézfém-szennyezodés - magyarázta Csépes Eduárd, a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság regionális laboratóriumának biológusa.
- A növényevo halak megeszik az ólommal szennyezett hínárt, planktonokat, majd ötvenet, százat befal belolük a csuka, a harcsa. Utóbbiak szervezetében már ötvenszer, százszor több az ólom, hisz valamennyi, általuk megvett hal "ólomtartalma" bennük halmozódik, és nem ürül ki, nem bomlik le. Aztán aki eszik egy-egy ilyen csukából vagy harcsából, annak a szervezetébe is bekerülhet, esetleg hatványozódhat is a nehézfém-szennyezodés.
Csépes Eduárd hozzáteszi: a tiszai halakból több egyetem, kutatócsoport és állami intézet vett mintákat, de ezek eredményeit az elmúlt két évben a szakember tudomása szerint még nem vetették össze. Így mindenki csak részeredményekkel rendelkezik, de arról senki sem tud, hogy összességben milyen pusztítást okozott a szennyezés.
Dr. Nagy Sándor, a Debreceni Egyetem ökológiai tanszékének hidroökológusa azt mondja: noha a két évvel ezelotti környezeti katasztrófa idején felajánlották szaktudásukat a Környezetvédelmi Minisztériumnak, elutasító választ kaptak. A tanszék oktatói ezen nem is nagyon csodálkoztak - teszi hozzá -, hiszen annak idején ok az Aradi Csaba és a volt miniszter, Pepó Pál közötti párharcban egyértelmuen az elobbi mellé álltak.
- Ennek ellenére a hallgatóinkkal a saját szakállunkra elkezdtünk mintákat gyujteni - folytatja Nagy Sándor. Megjegyzi: a szövetek egy részét majd két esztendeig jegelték, míg végül különféle pályázatokon szerzett pénzekbol el tudták végezni a vegyelemzésüket.
Ólomból nem, de kadmiumból és higanyból találtak az eloírt határértéket meghaladó mennyiséget egyes szövetekben. Kadmiumból például élosúly-kilogrammonként 0,1 milligramm lehet a hal szervezetében, ehhez képest ennek a dupláját is kimutatták.
Nagy Sándor szerint ez nem jelenti azt, hogy a halak fogyasztása veszélyes lehet az emberi szervezetre. A kiugróan magas értékeket ugyanis nem a hal izomzatában, hanem a kopoltyújában találták. A halnak ezt a részét viszont általában nem fozik bele az ételbe.
Igyekszik megnyugtatni a kedélyeket Csaba György, az Országos Állategészségügyi Intézet hal- és méhkórtani osztályának vezetoje. Ez az intézet az elmúlt két esztendoben a Környezetvédelmi Minisztérium megbízásából közel hatszáz korábban vett halszövetmintát elemzett, de egyetlen esetében sem találtak a megengedett határérték feletti nehéz fémszennyezést. Volt azonban egy olyan adatsor, amely igencsak meglepte a szakembereket.
- A tiszai kecsege májában tízszer annyi kadmiumot mutattunk ki, mint a dunai kecsegékében - mondta Csaba György. - Ennek oka lehet, hogy a kecsege a mederfenéken lévo élolényekbol táplálkozik.
Csaba György hozzátette: ma Magyarországon csak szúrópróbaszeruen ellenorzik az éttermekbe szállított halakat, a fogyasztásukhoz nem kell hatósági engedély. Egyes vidékeken elterjedt, hogy a harcsának nem csak a húsát, hanem a máját is megeszik. A szakember szerint - legalábbis a tiszai halak esetében - errol célszeru lenne "leszokni", a máj ugyanis a halaknak is a méregteleníto szerve, s itt halmozódhat fel a legtöbb nehézfém-szennyezodés. Abban mindhárom szakember egyetértett: nincs ok arra, hogy az emberekben félelmet ébresszenek a halfogyasztással kapcsolatban, hiszen az egészséges, s az eddigi vizsgálatok sem mutattak kiugróan magas nehézfém-szennyezodést a szövetmintákban. Ám azt is mind a hárman leszögezték: nem szabad sajnálni a pénzt a további kutatásokra, jelenleg ugyanis az országban egyetlen intézménynek sincsenek átfogó adatai arról, milyen szennyezett a folyó, s milyen mértékben károsodott a Tisza élovilága.