Gönczy János: Korai volna a végleges mérlegkészítés a szennyezés következményeiről
A közelmúltban több adat is napvilágot látott a tiszai cián- illetve nehézfém-szennyezés okozta kártételről. A környezetvédelmi tárca 1,7 milliárd forintra becsülte a ciánmérgezés miatt a halállományban keletkezett veszteséget, a román társtárca – nyilván ezt az adatot átvéve – 6,5 millió dollárra, vagyis az iménti forintösszeg dollárban számolt megfelelőjére tette az összes keletkezett kár mértékét. Gönczy János tiszai kormánybiztos szerint ugyanakkor egyelőre senki sincs abban a helyzetben, hogy pontos számokat mondjon. Még a magyar minisztérium által közölt adat is legfeljebb óvatos mennyiségnek tekinthető, hiszen csak a halak piaci értékére, és nem a halpopuláció helyreállításának tényleges költségére utal.
– Érdemi kárfelmérésről egyelőre nem lehet beszélni, hiszen még a kártétel sem fejeződött be – hangsúlyozza az agrár-végzettségű, a halkutatásban is gyakorlatot szerzett szakember. Szavaiból kiderül, hogy ezúttal elsősorban nem a ciánhullámot követő, ismétlődő zagyszennyezésre gondol, hanem azokra a kedvezőtlen biológiai folyamatokra, amelyeket a folyón érkező méreg indított el, s amelyek még korántsem fejeződtek be. (Zagyszennyezés: szakmai kifejezés, így nevezik a víz nehézfémekkel történő szennyezését – a szerk.)
– A károk számszerűsítésénél külön-külön kell majd figyelembe venni az ökológiai, illetve a nemzetgazdasági veszteségeket. A természetvédelmi szakemberek már megkezdték az öszszegzést, ám a felmérés befejezéséhez legalább egy esztendő kell. Egyelőre a közvetlen hatásokat, például a halpusztulás nagyságát is nehéz, a közvetett károkat pedig egyenesen lehetetlen meghatározni. Nem tudhatjuk például, hogy a halevő madarak – mint a jégmadár vagy a kormorán – hogyan reagálnak táplálékbázisuk összezsugorodására.
Ami a nemzetgazdasági károkat illeti, ezek nyilván elsősorban a turizmusból élőket fogják sújtani. – A tiszai idegenforgalom visszaesése – a rossz propaganda miatt – indokolatlanul nagy lehet – véli Gönczy János. A szezon egészére vonatkozó bevételkiesés nagyságát legfeljebb sejteni lehet, ehhez azonban van néhány támpontunk. A Tisza – mindenekelőtt a Tisza-tó és környéke – az ország idegenforgalmi bevételeinek 2-3 százalékát adja. Ez látszólag elenyésző arány, viszont a közelmúltig dinamikusan emelkedett, a növekedés idén az előrejelzések szerint 30-40 százalékos is lehetett volna. A belföldi vendégéjszakákból tavaly 10 százalékkal részesedett a térség.
– A Tisza menti idegenforgalom jellegzetesen egylábú volt, szinte kizárólag a horgászturizmusra épült. Ez az ágazat nyilvánvalóan sérülni fog, nemcsak a horgászati tilalom, de – a korlátozás feloldása után – a kisebb fogási esélyek miatt is. Azt viszont le kell szögezni: sem a táj értéke, sem az ökoturistákat vonzó látnivalók mennyisége nem csökkent a szennyezésektől. Tehát aki természeti tájat, ritka élőlényeket, békét és nyugalmat keres, ezen a nyáron is megtalálja a számítását a Tisza mellett. Okos marketinggel tehát a veszteség csökkenthető – állítja a kormánybiztos.
Gönczy János szerint a végleges mérlegkészítés még korai, az eset legfontosabb tanulságait viszont most kell megfogalmazni. – Kiderült, hogy a hazai hatóságok szervezetileg és technikailag sincsenek felkészülve egy hasonló katasztrófa kezelésére. Az is világossá vált, hogy a Tiszának nincs igazi gazdája – jelentette ki, hozzátéve, ezt a sommás megállapítást mindenképpen érdemes árnyalni. A kormánybiztos szerint a vízügyi szervek a szennyezéshullám alatt ügyesen használták fel a rendelkezésre álló eszközöket, a vízkormányzási beavatkozásokkal hatékonyan mérsékelték a károkat. – A vízügy állandó tréningben van a gyakori árvizek miatt, a szervezet operatívan működik. A környezetvédelmi hatóság viszont havária esetén nem eléggé operatív, nehezebben mozdul. Ráadásul a két hálózat tevékenysége között van némi átfedés, így a működés nem igazán hatékony.
A kormánybiztos úgy látja: a felkészülés jelentős részben a tudomány feladata. – A Duna, a Balaton és részben a Velencei-tó vizsgálatára is önálló kutatóintézetek létesültek, a Tisza kutatására viszont nincs egységes szervezet. Szükség lenne egy központi intézetre, amely ismeri az összes eddigi kutatási adatot, s amely irányítja a kiépülőben lévő monitoring-rendszert. Változtatni kell a vízminőség-vizsgálat gyakorlatán is, jelenleg ugyanis – az EU-gyakorlattal szemben – csak a kémiai jellemzőket ellenőrzik. Pedig egy élő víz állapotáról csak a kémiai és a biológiai paraméterek együttes ismeretében lehet véleményt mondani.
Gönczy János nem osztja mindenben azoknak a véleményét, akik a szennyezés kapcsán melléfogásokkal vádolták a magyar diplomáciát. Szerinte ebben a nehéz helyzetben – amikor Magyarországnak kellett bizonyítani, hogy a szennyezés valóban Romániából érkezett, s hogy a halak tényleg emiatt pusztulnak – a magyar külpolitikusok tárgyalóasztalhoz ültették és rávették az együttműködésre román partnereiket, s ez nem kis teljesítmény. – A környezetpolitika eddig valahogy kimaradt a két ország kapcsolataiból, most viszont komoly esély van rá, hogy az EU kontrollja mellett betartható kétoldalú megállapodások születnek. A kormánybiztos valószínűnek tartja, hogy hasonló esetek a közeli jövőben is bekövetkezhetnek a Tisza vízgyűjtőjén használt elmaradott ipari technológiák miatt. Biztató ugyanakkor, hogy a jelek szerint Románia ezúttal valóban rákényszerül a környezetvédelmi szabályozás radikális szigorítására.
Arra a kérdésre, hogy valóban késve értesítettük-e Brüsszelt az Európa történetében is példátlan ciánkatasztrófáról, Gönczy János nem kívánt válaszolni. Mint mondta, őt február 15-én nevezték ki kormánybiztossá, s egyértelmű, hogy addigra már megtörtént a hivatalos értesítés. Figyelemre méltónak nevezte ugyanakkor, hogy az utóbbi időben a kormányzat részéről sokat kritizált zöldek milyen szervezetten és szakszerűen vettek részt a Tisza-katasztrófával kapcsolatos munkálatokban. A környezetvédők tájékoztatták először a világot a szennyezés valóságos mértékéről, ők kezdték meg a pusztulás felmérését, s például az is egy civil szervezetnek köszönhető, hogy nem sokkal a szennyezés után már viszonylag pontosan tudjuk, mi történt a tiszai vidrákkal.
Hargitai Miklós