www.nepszabadsag.hu

2001.03.16.

Az Aurul sokallja a kárigényt

A nagybányai Aurul ausztrál–román vegyes vállalat vezetése túlzónak tartja Magyarország kárigényét a tavaly év elején okozott ciánszennyezés miatt. A társaság jelenleg bármiféle kártérítés fizetésétől elzárkózik – írja az MTI.

A magyar illetékesek néhány nappal ezelőtt juttatták el a kárigénylési keresetet az Aurulnak. Ben Munteanu, a nagybányai vállalat termelési igazgatója csütörtökön a Mediafax román hírügynökségnek adott nyilatkozatában „szédítőnek” nevezte a Magyarország által megfogalmazott 110 millió eurós kárigényt.

– A kár valós nagyságát egy olyan nemzetközi tanulmány, jelentés alapján fogják megállapítani, amelynek összeállításában román és egyes nemzetközi illetékes hatóságok vesznek részt. A Magyarországon emlegetett összeg túlságosan nagy ahhoz képest, mint ami károkozásban történt – mondta.

Munteanu leszögezte, hogy az Aurul jelenleg elzárkózik attól, hogy bármiféle kártérítést fizessen a magyar államnak.

Tavaly január végén szakadt át az Aurul bányavállalat nagybozintai zagytározója, és 100 ezer köbméternyi, ciánt tartalmazó ipari víz jutott a szabadba. A ciánhullám végigvonult a Tiszán és a Dunán, s egy hónappal később a Fekete-tengerbe jutott.

hírösszefoglalónk